Hírek

2017.06.21. 16:15

Kimagasló eredményeket elért diákokat és tanáraikat köszöntötték Szombathelyen

Harminc szombathelyi tanuló vehetett át oklevelet a polgármestertől a tanév végén: mindannyian dobogós helyezést értek el egy-egy országos versenyen.

Vadas Krisztina

Véget ért a 2016/17-es tanév, így összegezni tudták, hány kimagasló teljesítményű diák jár a szombathelyi iskolákba - őket és felkészítő tanáraikat a városháza házasságkötő termében köszöntötték. Évek óta hagyomány már, hogy a nyár elején kifejezi a város a diákok megbecsülését, és oklevéllel jutalmazzák a tanévben végzett munkájukat.

Az ünnepség elején máris bemutatkozott egy tehetséges fiatal: Rákos Júlia, a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és AMI nyolcadik osztályos tanulója szaxofonjátékával kápráztatta el a közönséget. Ezzel a produkcióval a VI. Országos Szaxofonversenyről elhozta az ezüstérmet, felkészítő tanára Kerti Áron volt.

Rákos Júlia második lett az országos szaxofonversenyen. Az ünnepségen is megcsillogtatta tudását
Fotó: Unger Tamás

Dr. Puskás Tivadar polgármester köszöntőjében kiemelte: öröm látni, hogy ilyen sokan megállják a helyüket az egymással vívott küzdelemben. Kiemelte: jó, hogy ennyi okos, tehetséges fiatal él a megyeszékhelyen, hiszen így a város jövőbeli fejlődése is garantált. Elmondta: összesen 104 dobogós helyezést értek el a szombathelyi tanulók a versenyeken. Dr. Puskás Tivadar hozzátette: habár most csak a gyermekeket és tanáraikat díjazzák, a szülőkről sem szabad elfeledkezni, hiszen az ő támogatásuk nélkül siker sem lenne.

Veres Michaela a VIII. Országos Népzenei Verseny szóló ének kategóriájában I. helyezést ért el
Fotó: Unger Tamás

Az ünneplőknek Veres Michaela is bebizonyította, hogy valóban kiérdemelte az elismerést. Ő a Bartók Béla Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola tanulója - Földesi Jánosné, a Boglya Népzenei Együttes tagja készítette fel a VIII. Országos Népzenei Versenyre, ahol szóló ének kategóriában első helyezést ért el. Az ünnepségen moldvai dalokat hallhatott tőle a közönség. A diákok és tanárok dr. Puskás Tivadar polgármestertől, Koczka Tibor alpolgármestertől és Rettegi Attilától, az oktatási és szociális bizottság elnökétől vehették át az elismerő okleveleket.

Az esemény végén persze nem kívánhattak volna mást a diákoknak, minthogy a sok, kemény munka után pihenéssel és szórakozással töltsék a nyári szünetet.

TANULÓK, AKIK OKLEVELET KAPTAK

Veres Michaela

Rákos Júlia

Farkas Boglárka

Baán Máté

Horváth Áron

Tóth István

Dobos Dominik

Sántha Ádám

Fűzfa Balázs

Tóth Renáta

Péter Zsigmond

Lajkó Ivett

Kardos Fanni

Kérges Dorottya

Pas Dominika

Kelemen Botond Levente

Kurucz Vivien

Bosits Dorina

Németh Nóra

Pradalits Daniella Anita

Lang Dániel

Sümegi Brigitta

Németh Milán Péter

Somogyi Dávid

Fekete Dzsenifer

Tóth Kristóf

Horváth Renáta

Wágner Ádám

Takács Dániel

Erdős Mónika

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!