Hírek

2017.06.23. 19:10

Átadták a Szent Gellért-díjakat és elbúcsúztatták Császár István kormányzót

Ezúttal nem kerti partin, hanem a Brenner János Általános Iskola és Gimnázium aulájában adták át a Szent Gellért-díjakat.

Vadas Krisztina

Hagyományosan szabadtéri ünnepségen zárják az iskolaévet a Szombathelyi Egyházmegye nevelési intézményei, ám idén kicsit tartottak az esetleges vihartól, ezért döntöttek inkább az iskola-épület biztonsága mellett.

A sárvári Szent László Általános Iskola tanulóinak műsora tette még színesebbé és emelkedettebbé az eseményt. A gyermekek verseket szavaltak, zenéltek, a kórus gyönyörűen zengte az Istent dicsőítő dalokat. Nagyon felkészültek voltak: csaknem félórás elő-adással készültek.

Molnár Istvánné, Portschy Róbertné és Duszkó Pálné büszkén mutatták Szent Gellért-díjaikat
Fotó: Unger Tamás

Tálas József, az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte: a Szent Gellért-díjat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alapította azzal a céllal, hogy legyen egy eszköz a katolikus közoktatásban végzett kiemelkedő munka elismerésére. A díjakat mindig az illetékes fenntartó ítélheti oda a munkatársaknak. Az elismerésnek több fokozata van, idén Szombathelyen egy ezüst és két arany minősítést vehettek át a Vas megyei díjazottak.

Ezüst fokozat

- Olyan személynek adjuk, aki szilárd erkölcsi alapokon álló munkájával kivívta a tanulók, a szülők, a munkatársak egyöntetű elismerését - emelte ki a díj átadása előtt Tálas József. Érdemei alapján a celldömölki Szent Benedek Általános Iskolából Molnár Istvánnénak nyújtották át a Szent Gellért-díj ezüst fokozatát. - 1996 óta dolgozik a Szent Benedek Általános Iskolában, ott kezdte pályáját, 21 éve töretlen lelkesedéssel végzi munkáját. Kezdetben napközis nevelőként tevékenykedett, majd rajztanári végzettséget szerzett és a képzőművészeti vonal felelőse lett - részletezte munkásságát Tálas József. Molnár Istvánné elmondta: mindig azt tartotta szem előtt, hogy közösséget kovácsoljon a diákokból.

Arany fokozat

Duszkó Pálné a sárvári Szent László Általános Iskola pedagógusa - őt a Szent Gellért-díj arany fokozatával ismerték el. - 17 éve dolgozik a katolikus általános iskolában, ahova az iskolavezetés meghívására érkezett. 1985 óta halad előre pedagóguspályáján kiváló eredményekkel. Szakmailag felkészült nevelő. Munkájában precíz, minden területen igényes. Lelkiismeretes felkészítő munkája nyomán tanítványai rendszeresen országos versenyekre jutottak be - méltatta Tálas József.

Portschy Róbertnét, a Brenner János Általános Iskola tanítóját szintén arany fokozattal tüntették ki. Megtudtuk: az egyházi oktatás elkötelezett támogatója. Feladatainak mindig alapossággal tesz eleget. Lelkiismeretes munkáját 1998-ban Konkoly István egykori megyés püspök a Szent Gellért-díj ezüst fokozatával ismerte el.

Császár István búcsúzik

Császár István egyházmegyei kormányzó látta el dr. Veres András megyés püspök távozása után - egy éven át - a feladatkörét. Ebben az időszakban számos egyházi iskolai fejlesztés, pályázat mellé állt, erejét nem kímélve kereste a lehetőségeket. Dr. Székely János új megyés püspök kinevezésével azonban ezek a feladatok már nem rá hárulnak, de az iskolák vezetői így is hálásak a kormányzónak. Ördög Tibor, a sárvári Szent László és Molnár Terézia, a jánosházi Szent Imre Általános Iskola igazgatói ajándékkal köszönték meg áldozatos munkáját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!