Hírek

2017.07.04. 16:50

Viszik a gőzmozdonyt - A répceszentgyörgyiek szeretnék, ha maradhatna a kastélypark dísze

RÉPCESZENTGYÖRGY - Elszállítják a mozdonyt a répceszentgyörgyi kastély parkjából, a fővárosban állítják ki. A hírnek nem örülnek a helyiek, a szívükhöz nőtt a mozdony és a kocsi.

Bakos Ágnes

- Az uralkodó széljárás északi, látszik is ezen az oldalán - mutatta a málladozó mozdonyt Kovácsné Kelemen Gertrúd, Répceszentgyörgy alpolgármestere. A 375-ös gőzmozdony a kastély kertjében áll, egy vasúti kocsi is van mögötte. Ez a mozdony úgynevezett mellékvonali típus volt, az 1910-es évektől 1959-ig gyártották, több eltérő alsorozatban. Azért áll a kastély udvarán, mert egykor itt vasutas nevelőotthon működött: a répceszentgyörgyi volt az ötödik az országban, 1955 szeptemberében kezdődött a tanítás a volt Szentgyörgyi-Horváth-kastélyban.

 

Kovácsné Kelemen Gertrúd alpolgármester mutatta meg a mozdonyt és a vasúti kocsit a kastély parkjában. Azt mondta, ha tehetnék,küzdenének a megtartásáért Fotó: Unger Tamás

Az alpolgármester úgy tudja, 1969-ben hozták ide a mozdonyt - azóta volt éke a kastélyparknak. Azután is, hogy bezárt a vasutas nevelőotthon, és körzeti iskolaként működött az intézmény. Aztán az is megszűnt, a kastély és a park most magántulajdonban van - a mozdony és a kocsija pedig maradt a vasúttársaságé, mostanra pedig a Magyar Vasúttörténeti Park Alapítványé. - Kérdezzen meg bárkit a faluban, mindenki elmondja, hogy mennyire a szívünkhöz nőtt - mondta az alpolgármester.

 

Az idő vasfoga moha és korhadás formájában jól látható a mozdonyon és a kocsiján is. Romantikus, vadregényes, és még ha nem is újították fel az elmúlt évtizedekben, szeretik a helyiek a375-ös (egyes források szerint 376-os típusú) gőzmozdonyt, már szimbólum a településen

A mozdonyon és a kocsiján látszik az idő: mohás, nagy része elrohadt. Nem csoda, ha nincs "helyben gazdája". Kovácsné Kelemen Gertrúd azt mondta, az önkormányzat költött volna és költene a felújításra, de soha nem volt helyi tulajdon a jármű - mégis közkincs. A kastély és a park osztrák tulajdonosa nem bánja, hogy sokan esküvői fotózást tartanak a muzeális értékű mozdony körül, a helyi védettséget élvező csodás parkban. A répceszentgyörgyiek és környékbeliek panasza nyomán megkerestük a tulajdonost: mi igaz a hírből, hogy elviszik a mozdonyt? A Magyar Vasúttörténeti Parktól Kisteleki Mihály, a MÁV História Bizottság elnökének információit kaptuk. Eszerint tavaly tavasszal kereste meg egy cég a MÁV História Bizottságot és a MÁV Zrt.-t, hogy Budapest XI. kerületében, a Lokomotív park elé szeretnének kiállítani egy gőzmozdonyt. A História Bizottság a répceszentgyörgyi kastélyparkban látogatható, igen rossz állapotban lévő mozdonyt és kocsit javasolta. Megbeszélték a tulajdonviszonyokat, és mára gyakorlatilag zöld utat kapott a szállítás, ahhoz a kastély tulajdonosa hozzájárult. Hogy mikor viszik el a mozdonyt, egyáltalán hogyan, azt egyelőre nem tudni. Több szállítóvállalkozás is felmérte már a körülményeket, de semmi konkrétat nem tudnak a répceszentgyörgyiek - csak azt, hogy búcsúzniuk kell szeretett gőzmozdonyuktól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!