Hírek

2017.08.08. 05:45

Konkrét történetek derültek ki a szövevényes Czeglédy-ügyről

Június 15. óta van előzetes letartóztatásban dr. Czeglédy Csaba, a helyi szocialisták frakcióvezetője. Azóta egyre több konkrét történet érkezik arról, mi állhat az ügy hátterében.

Vas Népe

Bár a baloldal mindent megtesz annak érdekében, hogy dr. Czeglédy Csabát mártírként tüntessék fel, a pénzük után futó diákok, az elkeseredett szülők és a pórul járt munkások is egyre inkább arra gyanakodnak, hogy nem a politika húzódik az ügy hátterében. Vannak, akik azt mondják, hogy már akkor is késtek a fizetések, amikor büntetőügynek még híre-hamva sem volt, nem jogos tehát a Human Operator Zrt. azon érvelése, hogy azért nem tudnak fizetni, mert zárolták a számláikat. Információink szerint a helyi baloldal azért alkotta meg a "politikai leszámolás" fogalmát, mert el akarják kerülni azt, hogy a bűncselekmény részleteiről essen szó. Márpedig azok a jogászok, adóügyi szakemberek, akikkel beszéltünk, egyöntetűen állítják, ha igazak a vádak, súlyos börtönévek várnak a szocialista politikusra.

 

- A nyomozók öngyilkosságot követnének el, ha ártatlanul vádolnák meg Czeglédyt - mondta egy forrásunk, hozzátéve, hogy az ilyen ügyeket hosszas nyomozómunka előzi meg, lehallgatások, követések mellett pedig azt sem lehet kizárni, hogy voltak olyanok Czeglédy rendszerében, akik vádalkut kötöttek. Márpedig a városban egyre többet lehet hallani azt is, hogy belülről kerültek ki információk, melyekről eddig is sokan beszéltek, ám mégsem történt évekig semmi. Egy másik forrásunk szerint Czeglédy azért is vált magabiztossá az elmúlt években, mert mindig megúszta a büntetőfeljelentéseket, a talaj akkor kezdett el forró lenni, amikor egy makói férfi tavaly szeptemberben azt állította, hogy Czeglédy Csaba kérésére alapított iskolaszövetkezetet. A modell működésére a jobboldalisággal kicsit sem vádolható Magyar Narancs világított rá, ők több diák történetén keresztül mutatták be a rendszert következőképpen: "Zsófi története átlagosnak mondható abból a tucatnyi esetből, amelyeket az elmúlt napokban megismertünk az I Love Diákmunka - fizetés nélkül maradtunk elnevezésű Facebook-csoportban. A korábbi hírek szerint közel ezer diák nem jutott a májusi pénzéhez, miután június közepén zárolták az I love-irodához tartozó szövetkezetek és cégek számláját. Zsófi 2016 végén az ismert drogérialánchoz, a DM-hez ment diákmunkára, és bár a Human Operator honlapjáról már törölték a diákmunka-hirdetéseket, a Google korábbi mentései szerint Czeglédy cége közvetített a DM-be diákokat - Zsófi mégsem velük, hanem azzal az IdeHaza Iskolaszövetkezettel szerződött a Narancshoz eljuttatott kontraktus szerint, amelynek a vezetője információink szerint jelenleg szintén előzetesben van. Zsófi a Magyar Narancs újságírójának megmutatta a korábbi fizetéseiről szóló SMS-eket is: ezek már a Student Pro nevű szövetkezettől érkeztek - mit ad isten, ennek az iskolaszövetkezetnek a vezetője is előzetesben ül, de 100 millió forintot meghaladó adótartozás is szerepel a cégadatok közt. Elég problémás cégnek tűnik ez már így is, de megtudjuk, hogy Zsófi órabérével sem stimmelt minden. Mivel a 2015-ben alapított, és abban az évben kerek nulla forint bevételt elérő IdeHaza rengetegszer feltűnt eddig, megpróbáltunk többet megtudni róla. Egy komáromi középiskola címén vannak bejelentve, ám az oktatási intézményben közölték, nem tudják őket kapcsolni. "Én erről nem tudok semmit" - mondta a hölgy, aki vette a hívásunkat, majd el is búcsúzott."

Fedőcég: Így hívják azokat a vállalkozásokat, ahol minden rendben van, mint jelen esetben a Human Operator Zrt. A feltűnő viszont az volt, és erről lapunk is cikkezett, hogy a hozzájuk tartozó alvállalkozók rendszeresen becsődöltek, jelentős áfa- és adótartozást hagyva maguk mögött. A nyomozók most vélhetően megtalálták a kapcsolódási pontot Czeglédy és a bedőlt iskolaszövetkezetek között is. Korábban azt írtuk, ezen ügy szálait Czeglédy mozgatja. Akkor a politikus helyreigazításra kötelezte lapunkat. Most úgy tűnik, fordulhat a kocka.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!