Hírek

2013.08.01. 17:10

A 30Y-os járat visszatért

Útjára indult ismét a 30Y–os buszjárat csütörtökön délután. Szombathely „kultúrbuszaként” funkcionál majd a jövőben.

Ambrózai Zsuzsanna

- Örülünk, mert sosem volt még saját autóbuszunk, pláne ekkora – mondta Beck Zoltán, a 30Y zenekar frontembere csütörtökön délután a 30Y–os buszjárat hivatalos újraindulásánál. A zenekar ugyanis erről a buszjáratról kapta annak idején a nevét, amikor még Zoliék a főiskolás éveiket töltötték a városban. A kámoni városrészbe közlekedő járatot azóta átnevezték.



Fotó: Kiss Teodóra


Néhány hónappal ezelőtt azonban az egyik közösségi portálon több százan csatlakoztak ahhoz a kezdeményezéshez, hogy állítsák vissza – az azóta híressé vált zenekarra való tekintettel – a 30Y–os megnevezést. A kezdeményezést a város – mind a képviselők, mind pedig a kultúra szolgái – támogatták, így csütörtök óta aki Kámonba vagy onnan a belvárosba közlekedne, ismét a 30Y–os járattal teheti meg az utat.

Marton Zsolt alpolgármester hozzátette: amikor kiderült a törekvés, az ügy mellé állt, és örömmel töltötte el, hogy a képviselők is mindannyian ezt tették. A 30Y–os buszjárat, amellett, hogy személyeket szállít, „kultúrbuszként” is funkcionál majd a jövőben, ugyanis rendszeresen, a szervezők elképzelései alapján havonta, új kiállítás lesz majd megtekinthető, így az utazóközönség az unalmas perceket hasznos nézelődéssel töltheti.




Emellett a tervek szerint előre megadott időpontokban helyi érdekeltségű zenekarok tartanának koncertet a buszon. Az újraindulás és mindennek felvezetése alkalmából – természetesen – a 30Y adott koncertet a buszjárat első útján, amelyre harminc szerencsés rajongó is feljuthatott.

Miközben Beck Zoli és csapata a füllesztő melegben zenélt és énekelt, az utasok Lékó Tamás fotós kiállítását nézhették végig: 30Y retrospektív 2007–2013 egy rock and roll fotós és egy zenekar találkozása képekben címmel. Az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ képviselői pedig arról is beszámoltak, hogy már készül a következő kiállítás, amely a Weöres-centenáriumhoz kapcsolódik majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!