A 30Y újra Szombathelyen – Beck Zoltán szereti ezt a várost

- A magunk személyes múltja ideköt minket Szombathelyhez és jó, hogyha vannak dolgok, amelyek ezt nem hagyják elfelejteni. A kérdésedre, hogy esetleg az itt táncoló hallgatók közül sokan akár versként értelmezik a szövegeinket, azt tudom mondani, hogy ezek inkább köznyelvi szövegek, én azt hiszem. A vers esztétikájához kevésbé állnak ugyanis közel. Ahogyan a verseket egyfajta sztereotípiák mentén képzeljük el: a vers az, ami versszakokba rendeződik, ritmusa van, meg rímel, de összességében azt képzelem, hogy a lírának a működésmódja egész más, mint a dalszövegé. A dalszöveg kérdése mindig a dal, és nem maga a szöveg. Azt képzelem, hogy a legjobb dalszövegek sem jók akkor, ha nem találják meg a maguk dalát.

Fotók: Zergi Borbála

Elmondom Zolinak milyen hihetetlenül izgalmasnak tartom a Háy Jánossal közös estjüket, amelyet Háy come Beck címmel hívtak életre. Meg is kérdezem gyorsan, mi működteti ilyen jól a párosukat. Az érdekel leginkább, hogyan is születnek tehát a produkció szövegei, dalai.

- Kitaláltunk egy előadást: ez a Háy come Beck. Legutóbb a Színházak Éjszakáján játszottuk néhány napja. Figyelj, ez egy izgalmas kaland: egy író kilép a maga biztonsági zónájából és színpadra áll, meg egy zenész is, és ő meg szépírói szövegekhez kezd el viszonyulni. A lényege egyébként és leginkább az, hogy jó barátok vagyunk Jánossal. Ez a barátság a legfontosabb, így is találtuk ki ezt az egészet. János is azt mondta, addig fogjuk csinálni, amíg ez egyikünknek sem teher.

Szót ejtünk a Kultúrbuszról, amelyre nagyon büszke a banda minden tagja. Szombathely Fő terén mégiscsak meg kell kérdeznem, hogyan látja a zenész a várost. Mit gondol, mennyit változott, vannak-e esetleg olyan utcák, helyek, amelyeket szívesen megnéz, ha erre jár?

- Ma összesen annyira volt időnk, hogy kávéztunk. A térkövezés változott például itt a téren. (nevet) A magunk főiskolás léte az albérleteinkhez kötődött, ez magától értetődő, így bejártuk a város különböző pontjait. Laktunk a Kun Bélán, amit már nem úgy hívnak gondolom, a Bem utcában a Derkovitson, és persze Oladon, ahol még nem voltak ezek az új bevásárló központok. Az albérlet erkélyén álltunk, és láttuk, ahogy a sok Dacia és Trabant megy ki Ausztriába, és jönnek vissza hűtőládával a tetőcsomagtartón. (nevet) Öt éven át éltem ebben a városban, jó nosztalgiázni. Régebben elmentem a Vaoszba és ettem egy kispörköltet nokedlivel, az evőeszköz is ugyanaz volt, mint húsz évvel ezelőtt. (nevet)

Elmondom Zolinak, hogy jó néhány hely bezárt, amióta nem járt nálunk. Kicsit szomorkodunk ezen, de a frontember folytatja:

- Tudod, az van, hogy minden városnak van egy jelene, amelybe nyilván nem tudok belegyalogolni, mert nem élek ott. Bennem is van persze egy kép a városról, de ez nem esik egybe azzal, amely azoknak a fejében és lelkében képződik meg, akik itt ébrednek minden reggel. Mégis jó dolog azzal a tudattal létezni, hogy vannak a világban helyek, ahol olyan biztonsággal mozogsz, mintha otthon volnál!

A Kun Béla utca újkori neve nem jutott eszembe vasárnap délután, de most megnéztem a neten, melyik is volt Beck Zoliék egykori bázisa. A mai Károly Róbert utca tehát, bár ezt gondolom, rajtam kívül sokan tudták volna. Legközelebb azért elmondom a zenésznek, ha erre jár.