Hírek

2014.06.05. 15:01

A férfi, akinek papíron három lába van

Kemenesmihályfa - Erdélyi Lajosnak papíron három lába van, gyakorlatilag azonban csak egy. Azzal járja kálváriáját, amely jól tükrözi a mai magyar egészségügy viszonyait.

Nagy Ildikó

- Ha nem esne az eső, futómuskátlit tettem volna a műlábamba, azt kiállítottam volna a kapuba, hogy biztosan idetaláljanak - mondja a kerekes székben ülve Erdélyi Lajos. A férfi lábát érszűkület miatt 2012 decemberében amputálták térd felett. 2013 januárjának végén kapott ugyan egy ideiglenes műlábat, ám nem tudta használni, ugyanis a lábán nem gyógyult a csonk, így tovább kellett amputálni. Augusztus végére már végleges műlába volt, ám a csonk, amit felesége, Edit kötözött, nehezen gyógyult.

Erdélyi Lajos járókerettel, kerekes székkel és egy elektromos mopeddel közlekedett, ám idén tavasszal már érzett magában annyi erőt, hogy lábra álljon. Próbálta hordani a műlábat, de mivel nagyon nyomta a combcsontját, feladta. A májusi kontrollvizsgálaton elmondta a problémáját annak az orvosnak, aki műtötte, a sebész pedig ajánlott neki egy céget, amelyik a combcsonkra helyezhető szilikonsapkákat is forgalmaz, mondván, hátha azzal a kiegészítővel orvosolható a probléma. A cég munkatársa fel is kereste Lajost, és elmondta, hogy 5 ezer forintért tudnak neki adni szilikonsapkát. Ők azonban nem tudták, hogy Lajos tavaly nyáron kapta a végleges műlábat, annak pedig két év a kihordási ideje, így legkorábban jövő júliusban jár új láb. Vagy megveheti a szilikonsapkát társadalombiztosítási támogatás nélkül, körülbelül 150 ezer forintért.

Feltehetően a szilikonsapkás céget ajánló sebész nem tudta, hogy a művégtag javítását és korrigálását a kihordási időn belül csak az azt gyártó cég végezheti. Az meg is tenné, ám a szilikonsapka náluk is sok pénzbe kerülne, mert nem jár rá teljes támogatás. Adódik a kérdés: hogyan állhatna (mű)lábra Erdélyi Lajos? A művégtagot készítő cég képviselője szerint egy új polifoam-betéttel kellene próbálkoznia Lajosnak, amit ingyen meg is kaphat. A sebész által ajánlott cég munkatársa szerint viszont Lajosnak kérnie kellene egy orvosi szakvéleményt, amely szerint indokolt lenne egy teljesen új szilikonsapkás művégtag elkészítése, TB-támogatással. Művégtagot azonban sebész nem, csak rehabilitációs szakorvos írhat fel. És akkor jön a következő probléma: az, hogy melyik orvos melyik céget ajánlja a betegnek. Hivatalosan persze egyiket sem, üzleti érdeke meg pláne nem fűződik ahhoz, hogy hova irányítja a betegét. Hivatalosan.

Persze meg kell jegyezni azt is, hogy a betegnek nem kell feltétlenül az orvos által ajánlott üzletbe vagy gyártóhoz fordulnia, ha a vény a kezében van, onnantól az ő döntése, kihez fordul. Erdélyi Lajos még gondolkodik, melyik megoldást válassza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!