Hírek

2009.04.08. 10:47

A fiatalokra és az öregekre is figyelnek a répcelaki polgárőrök

Répcelak - Saját személygépkocsival látják el a szolgálatot a helyi polgárőr egyesület tagjai, mert nagy területet kell bejárniuk. Működési költségeikhez támogatást ad az önkormányzat.

Simon Erzsébet

A megyei bűnmegelőzési program végrehajtását, és a város kiemelkedően jó közbiztonságának fenntartását kívánja segíteni munkájával a helyi polgárőrség  fogalmazta meg röviden Könczölné Bernáth Ilona elnök az általa vezetett Polgárőr Egyesület tevékenységének lényegét a képviselő-testületnek készített beszámolójában. A városban 1991 óta működik polgárőrség, jelenleg hatvan tagot számlálnak. A szolgálatot saját gépkocsival látják el, mert egy-egy alkalommal nagy területet kell bejárniuk; gyalogosan vagy kerékpárral szinte lehetetlen lenne minden ellenőrzési pontra eljutniuk, hiszen a környező településeken és üdülőterületen is feltűnnek rendszeresen. A polgárőrök tavaly mintegy háromezer órát töltöttek szolgálatban, s mivel az elmúlt esztendő a közterületi bűnmegelőzés éve volt, nagy hangsúlyt fektettek a program végrehajtására.

A másik fő feladatnak tekintették a civil rendfenntartók a gyermekek, az ifjúság és az idősek védelmét, a szociális tevékenységet. Sikeresen működnek együtt a városi általános iskolával: már harmadik esztendeje tartanak polgárőr szakkört az intézményben 6-8. osztályos tanulóknak. Az egyesület vezetői szorgalmazzák, hogy ne csak a szakkörös diákok, hanem a többiek is kapcsolódjanak be a polgárőrség munkájába, visszaszorítva ezzel az egyre gyakoribb rongálásokat, a vandalizmust, a bántalmazásokat. Rendszeresen felhívják a tanulók figyelmét a drog- és az alkoholfogyasztás káros, esetenként végzetes következményeire.

A szakköri programokon foglalkoznak még bűnmegelőzéssel, katasztrófa- és árvízvédelemmel, továbbá környezetvédelemmel. Az idén is részt kívánnak venni a megyei katasztrófavédelmi versenyen: a sikeres szereplés érdekében hétfő délután a polgárőrpalánták gyakorolták is a homokzsákok töltését. 

A polgárőrök hétvégente is rendszeresen teljesítenek szolgálatot. Ellenőrzik a közintézmények környékét, a vízparti pihenő- és horgászhelyeket, a temető területét, a 86-os főútnak a településre bevezető és kilépő pontjait. 

Az üdülési szezon kezdetétől gyakorta föltűnnek a járőrök a Rába partján, a nicki műgátnál lévő üdülőtelepen is. Könczölné Bernáth Ilona a rendőrséggel való jó kapcsolatot és együttműködést egy példával illusztrálta: társai szolgálatot teljesítettek Nicken, a búcsúi bál idején; a rendezvény éjszakáján lába kelt néhány kerékpárnak, ezeket a polgárőrök megtalálták, s abban is segítségére voltak a répcelaki rendőrőrs tagjainak, hogy kézre kerüljenek a biciklitolvajok. 

A répcelaki polgárőrök szorgalmazzák, hogy vezessék be a városban és a környező falvakban  mint ahogy a megye más településein van már erre példa  a szociális távfelügyeleti rendszert, hogy ily módon is segítsék az idős embereket, s azokat, akik egészségi állapotuk miatt erre rászorulnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!