Hírek

2014.12.16. 13:20

A Jobbik csak az életmentést támogatja

Szombathely – Több mint 20 millió forintot költ a megyei önkormányzat laptop és gépjárművek beszerzésére, valamint felújítási munkálatokra. A Jobbik képviselői szerint a beszerzések jelentős része nem indokolt. A közgyűlés elnöke szerint gazdaságos és takarékos döntést hoztak.

Lisztmayer Zsófia

Rába Kálmán, a Jobbik megyei önkormányzat vonatkozásában szükségessé vált beruházásokat, eszköz beszerzéseket.

– Az előterjesztésből kiderült, hogy a megyei önkormányzat 20,5 millió forintot költ olyan eszközök beszerzésére, amelyek csak részben indokoltak véleményünk szerint –A legnagyobb tételt két gépjármű jelenti, amelyeknek összege 17,3 millió forint. Azt gondoljuk, hogy felesleges két gépjárművet beszerezni. Szombathelyen naponta több tízezren járnak munkába 20-30 éves autókkal. Nem tartjuk ezért helyénvalónak, hogy a politikusokat ilyen privilégium illesse meg.

Fotó: A szerző

A megyei önkormányzat laptopot is vásárolna 600 ezer forintért, amelynek azért szükséges a beszerzése, hogy az információáramlás zökkenőmentesen történhessen meg. – Természetesen nem szeretnénk, ha információs szakadék alakulna a megyei közgyűlés elnöke és alelnöke között, de a zsebemben lapuló okos telefon is képes ellátni az alapvető kommunikációs feladatokat. Továbbá az elnöki antik bútorzat kárpitozása, parketta csere, festés, mázolás és tapétázás is szerepel még a tételek között – mondta el Rába Kálmán.

A Jobbik képviselője hozzátette, hogy további 160 ezer forinttért tűzoltó felszereléseket vásárolnak, ebben az esetben azonban nem is kérdés a készülékek beszerzésének fontossága. Az előterjesztésből ezt az egy tételt tudtuk volna támogatni. – Egyre jobban elszegényedik az ország, ezért szeretnénk, ha a Fidesz is befejezné az urizálást.

Lábodi Gábor képviselő szerint egy választott képviselő viselkedését a szerénységnek, az alázatnak, és az önmegtartóztatásnak kellene jellemeznie. – Elképesztő összegek jutnak olyan kiadásokra, amelyek teljesen feleslegesek. Ezzel párhuzamosan túl is vannak árazva ezek a beszerzések. Szeretnénk, ha a kormánypárti képviselők leszállnának végre a földre az emberek közé. A közpénzek felhasználását pedig jobban kellene ellenőrizni.

A Jobbik sajtótájékoztatóján elhangzottakra a Vas megyei közgyűlés elnöke, Majthényi László a következőképpen reagált:

- A Jobbik képviselői nem tanultak korábbi hibájukból, ismét az irigység politikájával próbálnak széthúzást generálni. Ahogy a közgyűlésen, ezúton is hangsúlyoznánk, a gépjármű és egyéb eszközbeszerzésekre most van lehetőségünk. A beszerzést csak és kizárólag a gazdaságosság és a takarékosság elve határozta meg, hiszen a leamortizálódott, sok esetben hibás járművek cseréje jóval olcsóbb, mint az állandó javítás. Kérjük a Jobbik képviselőit, hogy az adventi időszakban ne a hangulatkeltéssel, sokkal inkább építő munkájukkal járuljanak hozzá megyénk fejlődéséhez.

- Indokoltak az eszközbeszerzések. Egy választott képviselőnek nem csak szerénynek illik lenni, de csúsztatni sem illik. A legnagyobb csúsztatás, vagy inkább hazugság, hogy 17,3 millió forintot költenénk gépjárművekre. Két darab Škoda Octaviát fogunk vásárolni, egyenként 4,8 millió forint értékben, melyek listaára egyébként 6,7 millió forint. Összesen tehát 9,6 millió forintot szánunk autókra. A Jobbiknak is volt előterjesztése, ebben ez az összeg szerepel. A laptopvásárlásról: az önkormányzat minden ciklus elején biztosítja a képviselőknek a munkavégzéshez szükséges számítástechnikai eszközöket. Ciklusváltás volt, leamortizálódtak a gépek. Minden képviselő új számítógépet vagy tabletet kap, köztük a Jobbik két képviselője is. Az antik bútorzat kárpitozására azért van szükség, mert szakadozott, néhol rongyos, elhasználódott az évtizedek során. Októberben felajánlottam a püspökségnek, hogy amikor elkészül az új egyházmegyei múzeum, odaadjuk a kiállításukra a megyei önkormányzat tulajdonában lévő teljes garnitúrát, letétbe helyezve, hiszen egykor Mikes János püspök vásárolta.  A festés, mázolás, tapétázás szükségességéről annyit: volt olyan iroda, ami 30 éve nem volt kifestve, és olyan is, aminek padlószőnyegéből szállt az allergizáló por. Minden munkatársunknak joga van egészséges, tiszta körülmények között dolgozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!