Hírek

2014.08.24. 16:02

A karneválon vette át a kitüntetését

Szombathely – A Savaria Történelmi Karneválon vette át kitüntetését Mérei Tamás, a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója, a karnevál kuratóriumának elnöke pénteken este.

Farkas Eszter

Mérei Tamást egy partira hívták pénteken este a gépészmérnök képzést népszerűsítő sátorba, a Borok Utcájába. Mivel az eseményen dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter, Szombathely országgyűlési képviselője is részt vett, így már sejthető volt, hogy ezúttal nem csak a gépészmérnök képzés fontosságáról lesz szó, bár ezzel kapcsolatban is mondott fontos dolgokat a miniszter.

Mérei Tamás Hende Csabától a karneválon vette át a kitüntetést. Fotó: Zergi Borbála

Például, hogy fontos lenne, hogy a fiatalok ne úgynevezett büfé szakokra jelentkezzenek, hanem válasszák a nehezebb utat, hogy fizetőképes diplomájuk legyen. Ezt követően a miniszter átadta Mérei Tamásnak a Magyar Érdemrend lovagkeresztet, amelyet a szimfonikus zenekar igazgatóját kiemelkedő művészi munkájáért és a karnevál körül végzett szervezői tevékenységének elismeréséül kapott.

– Ez az elismerés a munkatársaimnak is jár, hiszen a karnevál és a zenekar egy csapatmunka része – mondta meghatódva Mérei Tamás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!