Hírek

2017.08.21. 18:40

A lócsiak is mulattak: A nicki Fergeteg Néptáncegyüttes is fellépett a falunapon

LÓCS A rossz idő sem vehette el a lócsiak örömét, sokan látogattak el a település hagyományos falunapi rendezvényére.

Cseszkó Tamás

Ünnepi szentmisével vette kezdetét a lócsi falunap, ahol megáldották az új kenyeret, de ugrálóvár, BicikLó és felnőtt-tekeverseny is várta a progamsorozat résztvevőit.

Horváth István, Lócs polgármestere büszkén vezette körbe a faluban Ágh Pétert, a térség országgyűlési képviselőjét, akinek több rokona nyugszik a helyi temetőben. A település vezetője elmondta, hogy a háború előtt több mint ötszázan éltek a településen, ma már csak néhány tucatnyival többen, mint százan.

- Ennek ellenére fejlődik a település, nemrég pedig sikerült felújítanunk a templomunkat is - mondta a polgármester, aki azt is eláulta, hogy sok német ajkú ember vásárolt házat a faluban.

Ágh Péter országgyűlési képviselő és Horváth István polgármester a lócsi falunapon Fotó: Ohr Tibor

Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője emlékeztetett: a települést 1239-ben említették először, azóta folyamatosan élnek itt emberek, akik tehetségükkel és szorgalmukkal sokat tettek azért, hogy Lócs megmaradhasson.

A falunap kulturális prog-ramokkal folytatódott, fellépett többek között a Nicki Fergeteg Néptáncegyüttes, Schimer Attila, Rilana Ausztriából, valamint Sárkány Krisztián és Pyka Alexandra. Az önkormányzat vacsorával vendégelte meg a falu lakóit, majd Karda Bea fellépése következett. A tombolasorsolás után a Be-Jó Együttes tűztáncshow-val tette még feledhetetlenebbé a lócsi falunapot. Este tíz órától hajnalig tartó bál vette kezdetét a Mega együttes közreműködésével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!