Hírek

2017.06.16. 19:00

A régió felvirágzását hozzák majd a duális képzések

SZOMBATHELY A Felsőfokú duális képzések fejlesztése a nyugat-magyarországi peremvidéken című projekt nyitókonferenciáját tartották az ELTE SEK Forrásközpontjában.

Tóth Kata

Bánhegyi Adrienn világbajnok ugrókötelező mutatta be showműsorát a Monti-csárdás zenéjére, majd dr. Németh István, az ELTE SEK rektorhelyettese köszöntötte a megjelenteket tegnap a Felsőfokú duális képzések fejlesztése a nyugat-magyarországi peremvidéken című projekt nyitókonferenciáján.

A szombathelyi felsőoktatás és a régió egyik fejlesztési fókuszterületeként a sporttudományt, az egészségfejlesztést, a rekreációt a nevezte meg dr. Németh István, amelyhez kapcsolódóan kiterjedt pályázati tevékenységet folytattak. Bejelentette: összesen 2,9 milliárd forintra pályáztak, és az eddig beadott nyolc pályázat közül hét már nyert. Ezek egyike regionális igényt fog kiszolgálni, amely kapcsolódik az itteni gyógyfürdőkhöz, termálvízhez és turisztikai szolgáltatásokhoz. Duális turisztikai képzést céloznak meg, szorosra fűzve a kapcsolatot az itteni cégekkel, fürdőkkel, mondta a rektorhelyettes, és hozzátette: ehhez a szakmai bázist az ELTE-integráció adja.

Bánhegyi Adrienn világbajnok ugrókötelező mutatta be show-műsorát Fotó: Szendi Péter

A műszaki és a gazdasági szakokon is indítanak duális képzést, erről számolt be köszöntőjében prof. dr. Németh Róbert, a Soproni Egyetem tudományos és külügyi rektorhelyettese. Nagy kihívás az, hogy a szakembereket Magyarországon tartsák, mondta. A két város rivalizálása helyett a kooperáció fontosságára hívta fel a figyelmet és megjegyezte: a projekt azt mutatja, hogy ez működik a két egyetem között. A turisztikai fejlesztések regionális szerepéről Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke beszélt. A múltba tekintve szólt a fürdőhelyek fejlesztésének három üteméről és a 2019 szeptemberében indítani tervezett egészség- és zarándokturizmus témájú duális képzés feltételeiről. Versenyképes, képzett munkaerő, a felsőfokú mellett a középfokú képzések elindítása, több innováció a képzésben és trendteremtés - szerinte ezek szükségesek ahhoz, hogy piacvezető helyünket megőrizzük.

Az ELTE SEK pályázaton belüli helyét és tevékenységét dr. Tóth Gábor, a projekt szombathelyi szakmai vezetője mutatta be előadásában. A pályázaton belül kialakítandó partnerségről és a turizmus fejlesztéséről pedig dr. Németh Sándor, Bük polgármestere tartott prezentációt.

A térség természetes igényeként a turizmus-vendéglátás BA-szak akkreditálását és elindítását tervezi az ELTE SEK Szombathelyen, egészség- és sportturizmus, valamint vallás- és zarándokturizmus specializációval. A képzésben duális partnerként vesznek részt a nyugat-dunántúli régió legnagyobb gyógyfürdői, többek között Bük, Sárvár, Hévíz és Zalakaros.

A Soproni Egyetem részéről dr. Fábián Attila dékán
előadásában kifejtette: a térség munkaerőpiaci keresletét tekintve igen nagy szerepe van a gyakorlatorienált közgazdászképzésnek, azon belül a turizmus-vendéglátás képzésnek. A projekt keretében fejleszteni kívánják a 2017 szeptemberétől induló duális képzést a turizmus-vendéglátás és a pénzügy és számvitel alapszakokon, illetve a gazdálkodás és menedzsment alapszak duális képzését tervezik bevezetni.

Műszaki területen prof. dr. Horváth Béla és dr. Jánosi Endre fogalmazták meg a szombathelyi duális műszaki felsőoktatási képzés fejlesztési céljait, a géptervező irányultságú gépészmérnöki MSc-szak létrehozásának tervét, amely várhatóan a 2018-
19-es tanév második félévétől indul az ELTE SEK-en.

A Soproni Egyetemről dr. Németh Gábor projektvezető tartott előadást átfogóan a SOE projektrészéről. A mechatronikai mérnöki alapszakok duális képzéseinek továbbfejlesztésnek szükségességéről is szólt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!