Hírek

2016.01.20. 20:34

A rőzseszedéshez is engedély kell

A fakitermelés során képződő vágástéri hulladék is részét képezi annak a biomasszának, ami alatt az adott erdőrészlet fakészletét értjük. Ezen megfontolásból az erdészeknek ezzel a faanyaggal is el kell számolniuk, számba kell venniük.

Simán Klára

Ebből fakad az a tény, hogy az ágfáért is fizetniük kell azoknak, akik összeszedik az értéktelennek tűnő anyagot

Azért még mindig az ágfa a legolcsóbb tüzelő - a Szombathelyi Erdészeti Zrt. főmérnöke, Csapó György azt is elmondta, hogy milyen faanyagok tartoznak ebbe a kategóriába. Megtudtuk, hogy az öt centiméter és az alatti átmérőjű faágak minősülnek ágfának, amit természetesen még lehet tüzelőként hasznosítani. Ezt a fakitermelés után az erdőben maradt faanyagot, mint minden mást az erdőben, csak engedéllyel lehet összegyűjteni - sokan azt sem tudják, hogy kitől és miért kellene a rőzsegyűjtéshez engedélyt kérni. Mivel az erdészet működési területe csaknem egész Vas megyét átfogja, minden községnél érintettek: a helyi lakosságnak meg kell keresnie az illetékes erdészt, aki kijelöli azt a területet, ahol össze lehet gyűjteni a szóban forgó ágakat.

Az „Adás-vételi szerződés” megkötése után kezdhető meg az ágfa gyűjtése. Amikor a rőzsét összegyűjtötték, azt mérhető formában összerakták az emberek, az illetékes erdész a gyűjtött faanyagról kiállítja a számlát. A számla kiegyenlítését követően kerülhet sor a faanyag elszállítására.

Még így is sokkal olcsóbb, mint a rendes tűzifa, hiszen itt az erdészet figyelembe veszi az úgynevezett „saját hozzáadott munkát” is, így tehát jobban járnak, akik megdolgoznak a téli tüzelőért. A rőzse ára, ha keményfáról, azaz jó minőségűről van szó, akkor kétezer forint köbméterenként. Ha elég a gyengébb minőség, akkor már hétszáz forinttól hozzájuthatnak. Fontos tudni, hogy az erdész szíve nem eshet meg a rőzseszedőkön: az erdészetnek ugyanis a vékony ágacskákat is számon kell tartania. Ez azt jelenti, hogy ha rőzsét lop valaki, a Társaságnak feljelentést kell tenni az illetékes Rendőrkapitányságon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!