Hírek

2013.10.29. 09:00

Garamvölgyi László: "A szóvivők nem születnek, a szóvivők lesznek"

Szombathely - Zsaru és újságíró, a magyar rendőrség arca és hangja, huszonöt könyv szerzője. Garamvölgyi László bármiről bármennyit tud beszélni.

Nagy Ildikó

– A szóvivők nem születnek, hanem lesznek – dobja fel a labdát dr. Garamvölgyi László rendőr dandártábornok, aki a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatójaként járt Szombathelyen. Akkor lássuk: hogyan lesz valakiből szóvivő?

Dr. Garamvölgyi László a „másik oldalon” kezdte: újságíróként. Miután elvégezte a MÚOSZ Bálint György Újságíró Iskolát, 1979-ben az akkori Magyar Hírlaphoz került gyakornoknak.

A moziélmények hatására oknyomozó újságíró akart lenni, ám hamar rájött, hogy a valóság nem a látványos karateelemekkel felturbózott nyomozásról és az azt követő bombasztikus sztorikról szól, így megfogadta szerkesztője tanácsát, aki azt javasolta, ha nyomozni akar, menjen rendőrnek.

A főváros II. kerületében kezdte – járőrként, majd amikor másfél év múlva megüresedett egy nyomozói állás, megkapta. Tíz évig volt nyomozó, közben az újságírástól sem szakadt el, rendszeresen publikált a Magyar Rendőr című lapban. Aztán újabb kihívások várták: az akkori országos főkapitány, a vasi kötődésű Szabó Győző ugyanis felismerte, hogy a cenzúra nélküli sajtónak  megnőtt a hírigénye, ezért a rendőrség berkein belül is szükség van egy szervezetre, amely ezt kielégíti. Így került dr. Garamvölgyi László 1990-ben az ORFK sajtóirodájára. Addigra már televíziós rutinja is volt, hiszen Antal Imrével 1988-tól műsoruk volt: nézői levelekre reagáltak.

Aztán a kereskedelmi televíziók indulása után tovább nőtt a hírigény, beindult a hírverseny, amire az ORFK a kommunikációs igazgatóság létrehozásával reagált.

Dr. Garamvölgyi László kisebb megszakításokkal vitte tovább a szót, tanít és könyveket ír – a krimik mellett komolyabb, alapos kutatómunkát igénylő kötetei is megjelentek: József Attila vagy legutóbb Hunyadi Mátyás haláláról. Huszonöt kötetet jegyez, és büszke arra is, hogy a Tűzvonalban című sorozat – amelynek ötlete tőle származik, és amelynek forgatókönyvírásánál is bábáskodott – a tévéfilmek moszkvai fesztiválján első díjat nyert. És ha már Szombathely, megemlíti azt is, hogy Jordán Tamás filmbeli hivatali helyiségét az ő irodájában alakították ki.

Dr. Garamvölgyi László azt mondja, ha tehetné sem kritizálná a rendőrségi szóvivőket, akik rendkívül nehéz feladatot látnak el, szerinte jó színvonalon.

Mostani szerepében – a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatójaként – jól érzi magát, mint mondja, visszatért a kezdetekhez, hiszen annak idején járőrként is bűnmegelőzéssel foglalkozott.

És hogy mennyit tud beszélni? A kollégái egyszer összeszámolták, ezért tudja idézni a rekordot: 2003. május 8-án, a siófoki buszbaleset napján összesen 3 óra 20 percet szerepelt a rádiókban és a televíziókban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!