Hírek

2013.02.21. 15:36

A szülészet a celli kórház "sikerágazata"

Celldömölk - Évről évre jelentősen növekszik a születések száma a városban. A titok a Kemenesaljai Egyesített Kórház szülészetén keresendő.

Ölbei Lívia

Bár a Kemenesaljai Egyesített Kórházat már nem a helyi önkormányzat, hanem az állam működteti, a város számára most is fontos az intézmény, amely évek óta komoly identitásképző szereppel bír: a celliek büszkék a kórházukra, amelynek funkcióit a legutóbbi átszervezés jelentősen tovább nyirbálta.

A  szülészeti osztály azonban megmaradt, sőt, sikerágazatnak számít: a polgármesteri hivatal bocsátotta rendelkezésünkre azokat az adatokat, amelyek szerint az egy évre jutó szülések-születések száma folyamatosan  növekszik. A Brennerné Gorza Mária anyakönyvvezető által összeállított statisztika azt mutatja, hogy a növekedés 2005. óta gyakorlatilag (majdnem) töretlen: 2005-ben 291, 2006-ban 354, 2007-ben 373, 2008-ban 432, 2009-ben 464, 2010-ben 413, 2011-ben 433, 2012-ben pedig 547 újszülött látta meg itt a napvilágot.

dr. Kovács Antal szülész-nőgyógyász, osztályvezető főorvos (Fotók: Kiss Teodóra)

És már az idén is 92 szülés volt a celli kórházban - ezzel a friss (kedd esti) adattal dr. Kovács Antal szülész-nőgyógyász, a kórház szülészeti osztályának vezető főorvosa szolgál; egy nehéz nap után, nemcsak az ügyelet miatt: a kedd egyrészt a műtéti ellenőrzés egyik napja, másrészt a terhes tanácsadásé, ilyenkor  20-30 terhes kismama érkezik ide vidékről. A védőnők által  megszervezett terhesgondozási rendszer ma már nem létezik: a terhes nők vagy a magánpraxisokat választják -  amennyiben persze megtehetik -, vagy eljönnek a rendelésre. Ahogy dr. Kovács Antal fogalmaz: - Akinek nincs senkije, annak ellátása az én feladatom: 250-300 kismama sorsát kell figyelemmel kísérnem.

A főorvos  azt mondja, a mindennapi életben nem érzékelik a fenntartói változást:  a  Markusovszky kórházhoz integrált, évek óta 15 aktív ággyal rendelkező celli szülészet úgy működik, ahogyan eddig. Fontos viszont, hogy hetente egyszer neonatológus főorvos jön  a Markusovszkyból: az újszülött részleg ellátására.  Kismamák pedig a távolabbi régiókból is érkeznek ide, az osztály a legutóbb egy országos hatókörű internetes szavazáson is az előkelő 10. helyen végzett. Pedig nem lehet azt mondani, hogy technikailag kiemelkedően jól fölszerelt volna: a műszerpark a szükséges, nélkülözhetetlen alapeszközökkel rendelkezik,  új ágyakhoz pedig néhány éve a Máltai Szeretetszolgálat révén sikerült hozzájutni.  Honnan hát ez a népszerűség?

Dr. Kovács Antal szerint a titok abban rejlik, hogy itt nemcsak jelmondat, hanem napi gyakorlat, hogy mindent a betegért:

- Sem szavainkkal, sem gesztusainkkal nem növelhetjük -  inkább enyhítenünk kell - a kiszolgáltatottság érzetét. Emberség, családiasság, őszinteség: sem a kismamát, sem a beteget nem szabad becsapni. Ennek szellemében dolgozunk a kollégáimmal.

Az internetes fórumok bejegyzései a főorvos szavait támasztják alá: van, aki azt írja, Olaszországból jött haza, hogy Kovács doktornál szülhessen   és tapasztalatai szerint a kórházi dolgozók is kedvesek, segítőkészek.   A császármetszések  viszonylag jelentős arányával   kapcsolatban  dr. Kovács Antal azt mondja: ebben a bonyolult, soktényezős kérdésben a legfontosabb a születendő gyermek és az édesanya egészségét szem előtt tartani, és  minimálisra csökkenteni a kockázatokat.

Az osztályvezető főorvos 1990-ben érkezett Celldömölkre, 1993 óta  - pont húsz éve -  vezeti a szülészetet, és jól emlékszik még azokra az időkre, amikor az OEP (Országos Egészségbiztosítási Pénztár) 33 ágyat finanszírozott az osztályon. Az ágyak száma időközben megfeleződött, miközben a szülések száma körülbelül a duplájára nőtt. Az ellentmondást az ápolási napok csökkenése oldja föl: ha minden jól megy, az anyát és az újszülöttet (újszülötteket) a szülés-születés után 96 órával hazaengedik.

Az élmény azonban  egy egész életre szól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!