Hírek

2013.01.24. 18:39

A tudomány csábítása: 125 milliós projekt

A Magyar Tudományos Akadémián indították útnak hivatalosan az Ég és föld vonzásában a természet titkai című projektet.

Ölbei Lívia

Az Ég és Föld vonzásában -  a természet titkai című, két évig tartó  ismeretterjesztő projekt megvalósítására  az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium  a Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesülettel és az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjával közösen nyert el majdnem  125 millió forint pályázati támogatást.

Az előzetes információk szerint a projekt  a csillagászat tudományára épül és széles spektrumot fed le földrajzi és tartalmi értelemben egyaránt. A Szombathelyen, Nyugat-Dunántúlon és a Piszkés-tetői obszervatóriumban megvalósuló programok között nemzetközi szakmai konferencia, tudományos ismeretterjesztés és fizikai kísérletek is szerepelnek.

 

 

Balra: prof. dr. Jankovics István, a szombathelyi Gothard obszervatórium igazgatója (Fotó: Benkő Sándor)

A projekt alapvető célja a tudomány eredményeinek minél szélesebb körben való megismertetése, a tudomány társadalmi elfogadottságának növelése, a tudományos utánpótlás biztosításának elősegítése.  Mostanában sok szó esik arról, hogy a természettudományos tárgyakat oktató pedagógusokból vészes hiány várható; a projekt ezen a gondon is  segíteni kíván.

A szombathelyi Gothard obszervatórium például nemcsak tanulmányi kiránduláson lévő diákokat fogad belátható időn belül, hanem szakköröket is indít, előadásokat is szervez. A program célközönsége tehát: az egyetemisták, doktoranduszok, a kutatók és felfedezők, a pályaválasztás előtt álló általános és középiskolás diákok, a közélet és a gazdaság szereplői,  valamint a nagyközönség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!