Hírek

2014.09.01. 17:20

Kovács Ferenc a kápolnás egyesület negyedszázadáról

Sitke - Huszonöt évvel ezelőtt alakult Sitkén a Kápolnáért Kulturális és Sportegyesület. A civil szervezet nem csak a nyári koncertek szervezését vállalta fel, meghatározó szerepe van Sitke kulturális és sportéletében is.

Rékai Zoltán

Kovács Ferenccel, az egyesület elnökével az elmúlt negyedszázadról beszélgettünk.

- Egy éjszakába nyúló pingpongcsata során - ahol ütőt ragadtak a Korál együttes tagjai is - fogalmazódott meg, még a nyolcvanas évek közepén a kápolna megmentésének a gondolata így emlékezik vissza a kezdetekre Kovács Ferenc. A versenyt természetesen Kiss Laci barátunk szervezte, aki éppen most, az egyesület jubileuma előtt hagyott itt bennünket örökre.

A kápolnában 1985-ben, dr. Göndöcs László plébános szentmiséjét követően felcsendültek az első zenei hangok. Ezen a koncerten Balázs Fecó, ifj. Herrer Pál és Lippányi Gábor Bach-átiratokat játszott szintetizátoron. Belépődíj nem volt, ám komoly adomány gyűlt össze, amit betétbe helyeztek el. Ezzel indult a gyűjtés a kápolna megmentésére, ez volt a kiindulópontja a napjainkig tartó koncertsorozatnak.

Az induláskor nagy kérdés volt, hogyan tudják megteremteni a koncertsorozat legális hátterét. Kiss László aki akkor a sárvári tanácsnál dolgozott és sportügyekkel foglalkozott adta azt a tippet, hogy alakítsanak egy sportegyesületet. Azt ugyanis mindenki tudta, hogy abban az időben vajmi kevés esélyük lett volna egy kulturális egyesület bejegyzésére. A névválasztásnál viszont egyértelmű volt, hogy abban a kápolnának szerepelnie kell. Bíztak abban is, hogy a sportegyesület elnevezés mellett a kulturális szó már nem okoz majd akkora gondot. Az egyesület létrehozását jelentős mértékben segítette a sárvári művelődési központ teljes stábja. A jelenlegi igazgató, Kondor János festőművész teljesen baráti alapon megtervezte az egyesület logóját, amelyet ma is használnak.

A Kápolnáért Kulturális és Sportegyesületet hivatalosan 1988-ban jegyezték be. Ebben az időben már két nagy nyári koncerten voltak túl, ekkor kezdték szervezni az István, a király produkciót. Ez igazi nagy lökés volt az egyesület életében. A rendszerváltás előszele akkor már megérintette az egész országot, ennek is szerepe lehetett abban, hogy az 1989-es előadás hihetetlen nagy közönségsikert aratott, több mint 14 ezren voltak rá kíváncsiak. A Koltai Gábor rendezte előadásnak az volt az egyik érdekessége, hogy ez volt a rockopera első, teljesen élő előadása. Varga Miklós itt játszotta el először István király szerepét, és ott volt a főszereplők között Vikidál Gyula és Deák-Bill Gyula. Mellettük színre lépett a magyar színházi élet számos meghatározó alakja. Ez az előadás olyan komoly bevételt jelentett az egyesület számára, amely valóságos alapot teremtett a kápolna felújításának a finanszírozására.

- Ez a huszonöt év sok mindenben tükröt tart elénk - mondja Kovács Ferenc. Elég, ha megnézzük, hogy az évek során kik léptek fel, a törzsközönség mellett hogyan változott a publikum. Közben új zenei irányzatok tűntek fel és el, a rock azonban örök tudott maradni, és úgy gondolom, ez az, ami élteti ma is sitkei rockfesztivált.

A rendszerváltást követően az egyesület tovább szélesítette a tevékenységi körét, nevükhöz híven ők működtetik a falu sportegyesületét is. Három szakosztályuk van: labdarúgás, teke és petanque. Ám nem csak versenysportra koncentrálnak, az egyesület aktív résztvevője a falu kulturális életének.

Az egyesület, mint társadalmi civil szervezet, közösségteremtő és lakosságmegtartó erőt is jelent. Az, hogy Sitkén sokan vásároltak ingatlant, építettek házakat, részben az egyesület működésének, az általa szervezett sitkei rockfesztiváloknak is köszönhető. Sitke nevének hallatán sok embernek azonnal beugrik a rockfesztivál vagy Balázs Fecó neve, aki az egyesület örökös tiszteletbeli elnöke.

Az elmúlt negyedszázadban jelentősen átalakult az egyesület elnöksége és tagsága. Voltak, akik időközben meghaltak, míg mások egyéb okok, például idős koruk miatt nem tudnak részt venni a munkában. Helyükre aztán jöttek mások, akik új színt is hoztak a munkába.

- Büszkék lehetünk arra, hogy megvalósult az alapvető célunk: a zene nem falakat bontott, hanem falakat erősített. Petrás Mária stációképei szerintem világritkaságnak tekinthetők, részben anyaga, részben pedig a motívum megfogalmazása miatt. Az épület villámhárítót kapott, megoldottuk a csapadékvíz elvezetését. Két belső felújítást végeztünk, padsorokat, székeket vásároltunk. A teljes berendezést restauráltattuk. Ez az épület mostani állapotában egy kis közösség összefogásának szép példája. Külön köszönet jár ezért az egyesület egykori és jelenlegi tagjainak, hiszen amit elértünk, az a közös munka eredménye.

Az egyesület a falu kulturális életének is aktív résztvevője

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!