A zene szeretete

A városi kiállítóteremben mintegy ötvenen gyűltek össze, hogy részt vegyenek a Körmendi Kulturális Műhely soron következő kaszinó estjén. A vendégek, Horváth Percsák Sándor és fia, Horváth Percsák Szabolcs a zene szeretetéről, munkásságukról meséltek. Körmenden egyébként mindig nagy hagyománya volt a cigányzenének. Egykor a város összes éttermében és kocsmájában húzták a zenészek a talpalávalót a vendégeknek. Az éttermi zenélés mellett a zenekarok állandó résztvevői voltak a báloknak, lakodalmaknak és a nagyobb családi összejövete-leknek is.

A megjelenteket Szabó Ferenc alpolgármester köszöntötte, elsőként ő kérdezett a meghívottaktól. Az alpolgármester kíváncsi volt arra például, hogy a zenészek tudnak-e kottából olvasni, vagy mint régen, hallás után zenélnek. Erre Horváth Percsák Sándor válaszolt: - Nagyon fontos a kotta, hiszen enélkül nem lehet szépen játszani. A cigányzene ötszáz éve honosodott meg, akkor még kotta nélkül játszottak a zenészek, de a mai világban már teljesen természetes és normális ennek a használata.

Horváth Percsák Sándor a Rajkó zenekarban eltöltött éveiről is mesélt. Elmondta, hogy csodálatos dolog volt a zenekarban játszani. 17 éves korában került oda, s nagyon keményen dolgozott. A műsort egymástól tanulták meg a zenészek, naponta nyolc-tíz órát gyakoroltak. Akkoriban még nem voltak nagy külföldi turnék, a zenekar így az országot járta.

A kaszinó esten szóba kerültek még az 1970-es és 80-as évek, amikor a vendéglátás a fénykorát élte, s sokan hétköznap, munka után betértek a kisvendéglőkbe, kocsmákba. Horváth Percsák Sándor akkoriban a Korona étteremben zenélt zenekarával, 32 évet húzott le folyamatosan.

- Csodálatos időszaka volt az életemnek - emlékezett vissza a zenész. - Kemény munka volt, mert általában ugyanazok jártak vissza esténként, s nekünk mindig kellett valami újat mutatnunk. Más városokba is csalogattak bennünket, de mi hűek maradtunk a helyiekhez, mert itt hús-vér emberek vannak, akik szeretnek minket.

A cigányzene mellett előtérbe került a tánczene, a korral pedig mindenkinek haladnia kellett. A zenekar a repertoár szélesítésével és hangszerváltással próbálta ezt megoldani. Akkoriban jött divatba például a szaxofon és a gitár, majd később a szintetizátor. A zenekarban ezeket a hangszereket is felvonultatták. Horváth Percsák Sándor akkor a hegedűje mellé a gitárt választotta, s Carlos Santana-dalokkal szórakoztatta a közönséget.

- Divatos volt akkor ez a zene, s nekünk is muszáj volt átállnunk, a Korona étterem táncos szórakozóhellyé vált - folytatta a zenész. - A cigányzenére lehetett táncolni korábban is, de az igények másfelé tendáltak. Divatos lett a tánczene, s mi úgy döntöttünk, követjük a divatot. Egy héten hat napot zenéltünk, s mindig telt ház volt. Amikor bementünk az étterembe, már zsúfoltság fogadott minket, s amikor befejeztük a zenét, akkor is tele volt a hely.

A zenészek hangsúlyozták, életükben fontos szerepet játszanak a feleségek. Hiszen az ő türelmüknek is köszönhető, hogy tudnak gyakorolni. S a gyakorlás nem csak napi pár órát jelent, hiszen aki komolyan veszi, az gyakorol reggel, délben és este is.

- Nehéz ez a munka, s ezt csak az tudja, aki próbálta már - hangsúlyozta Horváth Percsák Sándor. - Edzésben tartja a kart, és a hangot is. Emellett pedig a lélekre is hat. Kevesen tudják, de zenét is komponálok. Írtam már a szerelemről, s írtam vicces nótákat is. Minden zene belülről jön, amit kottáról játszunk, még az is.