Hírek

2012.05.31. 11:43

Akiknek még nehezebb az élet

Szombathely - A mozgássérültek és rokkantak helyzete, életkörülményi évek óta folyamatosan romlanak, de ennél is nagyobb baj a bizonytalanság: nem tudják mit hoz a jövő, úgy tűnik, tartanak attól, hogy járandóságukat csökkenteni fogják.

Peltzer Géza

Kóbor Tamás rokkantnyugdíjas azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a szabadidőközpontban szervezett szerény majálison egy tacepaoval hozta a világ tudtára, milyen testi problémákkal küszködik és hogy joggal tartanak a rokkantak járandóságainak csökkentésétől. A Szent Gellért utca egyik tízemeletes házának nyolcadik emeletén él feleségével, fiával és Negró macskával. (Utóbbi szintén rokkant, kizuhant a nyolcadikról, túlélte, de egyik lábát le kellett vágni.)

Közkézen forog egy kormánytervezet, amely szerint a rokkantak járandóságát a jövőben másképp fogják megállapítani, mint eddig. Hogy ez mikortól lép életbe, és pontosan milyen jövedelem negyven százalékát jelenti majd, kibogozhatatlan a dokumentumból magyarázza az ötvenöt éves férfi.

"Azzal vigasztalom magam, hogy még van vesztenivalóm"

Kóbor Tamás gépszerelő- géplakatos fémcsiszolóként dolgozott, s mivel csontelhalásban szenvedett, protéziseket építettek a forgójába és nyakába. Hét éve rokkantnyugdíjas, hajolni egyáltalán nem tud, a járás, az ülés is fárasztja. Busszal nem tud közlekedni, előfordulhat ugyanis, hogy nem lesz ülőhely, de a lökdösődést, rázkódást sem bírná. Ha gyalog indul útnak, előbb felméri, hogy a visszaútra is lesz-e még ereje. Így marad az autó, a Suzuki részleteit azonban még fizetni kell. Gond azonban, hogy több, a rokkantakat érintő adminisztrációs intézkedés megváltozott az utóbbi időben. Például: nincs még idei parkolókártyája. Ennek az okmánynak a megszerzése idén már sokkal bonyolultabb, mint korábban volt. Ha a házban nem működik a lift, az óriási csapás a számára, többször meg kell állnia pihenni, míg felér. Korábban tekézett, ma már nem bírna végignézni egy futballmeccset sem. Saját otthonában is mindössze egy fotel van, amiben kényelmesen tud ülni egy darabig. Misszióként vállalta, hogy az az interneten keresztül a rokkantak mozgássérültek helyzetére hívja fel a figyelmet. De gyakorlatilag semmilyen munkát nem tudna vállalni, sőt sokszor az már alvás, a pihenés is csak kínlódás számára.

Vidám ember vagyok, azzal vigasztalom magam, hogy vannak emberek, akik még nálam is rosszabb helyzetben vannak. Nekem ugyanis még van vesztenivalóm, de sokaknak már ez sincs mondja fanyar mosollyal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!