Hírek

2014.06.01. 20:40

Álruhában menekült át a határon

Rátót - Különleges ünnepség színhelye volt vasárnap Rátót. A Széll és a Vörösmarty családokról hangzottak el előadások.

Némethy Mária

Rátót több híres magyar életének fontos színtere volt. Itt töltötte élete nagy részét, alakított ki mintagazdaságot a miniszterelnökké lett Széll Kálmán, s miután feleségül vette a Szózat költőjének, Vörösmarty Mihálynak a leányát, annak gyámja, Deák Ferenc is sokszor megfordult itt. Ma is Rátóton áll a Széll család kastélya, abban őrizték egészen 1927-ig a teljes Vörösmarty-hagyatékot.

Vörösmarty dédunokái

Vörösmarty Mihály dédunokájának, Bernrieder Katalinnak a sírja és Vörösmarty Pál dédunokája, Vörösmarty Dénes

A Széll és a Vörösmarty család élete tehát szorosan összefonódott. Mégsem tudunk róluk mindent. Elsősorban leszármazottaik életének alakulásáról nem. Azt tudták a rátótiak, hogy a családot rengeteg viszontagság érte mindkét világháború során, hogy lányuk, Ilona, Szombathely közelében hunyt el a II. világháború idején.

Széll Kálmán és családja a rátóti parkban 1899-ben

Két unokájuk közül Ferenc az első világháborúban tüzérfőhadnagyként szolgált, majd fiatalon, 1922-ben Rátóton temették el. Katalinról annyit tudtak: elvált, majd a második világháború után külföldre kényszerült, Angliában hunyt el.

Ő volt tehát az utolsó leszármazott a híres Széll-Vörösmarty családból. Vasárnap Katinkáról, sorsának alakulásáról mindent megtudhattak a rátótiak. Málics Ferenc, a község polgármestere és dr. Vörösmarty Dénes kutattak utána, s – mint ahogy a polgármester elmondta – már feladták a reményt, mert a hivataloktól semmilyen érdemleges válasz nem érkezett, amikor levél jött egy anglikán papnőtől, Sally Rogerstől. Tudatta: az ő családja fogadta be Angliában Széll Kálmán unokáját.

Rátót polgármestere, Málics Ferenc

Vasárnap Sally Rogers személyesen mondta el Katinkával kapcsolatos élményeit, emlékeit. Fényképeket hozott róla, emléktárgyakat, s az általa írt önéletrajzi írását is.

Sally Rogers nagyon sok mindent elmondott Széll Kálmán dédunokájáról. Fotókat is hozott. Balra fent a 17 éves Katinka lóháton. Fotó: Némethy Mária

Először is mutatott egy elmosódott fekete-fehér fotót a rátóti kastélyról, amit Katinka mindig magánál hordott. Aztán egy lovas képet róla, az elegáns kisasszonyról, ami 1916-ban készült. Felolvasott önéletrajzából is. Ez a születése körülményeivel indul, azzal, hogy édesanyja milyen sokszor elmesélte: különlegesen meleg tavasz volt az 1899-es, amikor ő március 30-án megszületett.

Rögtönzött kiállítás

Katinkát a II. világháború vége is Rátóton érte. 1949-ben, második letartóztatása előtt is hazatért Rátótra, s álruhában, a jól ismert határon át menekült gyalog át Ausztriába. Salzburgban két évig élt menekültként, de mindig, onnan is csak Angliába vágyott.

– Ám Anglia akkorra már sok menekültetet befogadott, ezért Katinka Új-Zélandra ment, tudta: onnan egyszer elkerül majd Angliába. 13 évig dolgozott Új-Zélandon a Sacré Coeur apácák zárdájában.

Egy barátnője révén 1964-ben került Haslemerbe, ahol Sally Rogersék házukban, a Cedar Gables-ben szobát adtak ki. Náluk lakott. A 10 éves Sally gyorsan nagyon jó barátságba került a 65 esztendős Katinkával.

– Vicces volt, nagyon kedves és nagyvonalú – emlékezett vissza rá az anglikán papnő. – Szerette nagyon a madarakat. Egy közeli tóhoz előbb biciklin, később busszal, meg taxin járt el madarakat megfigyelni, végül mindig betért egy hotelbe egy pohár whiskyre. Ezt az italt azért szerette meg, mert Magyarországról történt menekülése előtt az amerikai nagykövetségen – ahol megtervezte a szökését –, ezzel kínálták meg. A taxisnak meg mindig több pénzt adott borravalóként, mint amennyit az egész útért fizetett. Azt mondta: a nagypapája is nagyvonalú ember volt.

Bernrieder Katinka Angliában, nyolcvanon túl

Sally Rogers családja befogadta Katinkát. Karácsonyt, születésnapot töltött náluk, erről sok fotó készült. Aztán egyik nagynénjéhez költözött, egy olyan házba, ahol semmi modern berendezés nem volt, a WC is kint az udvaron. Később, amikor már hajlott korba került, Sally édesanyja segített neki egy idősotthont keresni, ahol gondját viselték.

A fotók alapján Katinka elegáns asszony volt. Kalapban járt, csinosan öltözött. Sallyhoz elutazott látogatóba Bonnba, amikor ott élt, aztán 1978-ban együtt jártak Salzburgban is, ahonnan Sally a barátnőjével átjött Magyarországra. A Katinka által skiccelt térkép alapján Rábafüzesnél gyalogoltak át a határon, eljöttek Rátótra is, s beszámoltak a látottakról neki.

Az előadásokra sok helybeli jött el

Katinka idős korában is vicces dolgokat csinált. Egy fotó megörökítette, amikor Sally barátnőjének a csárdás lépéseit tanítgatta. Egy másik fotón 85 évesen Jane Austen házánál áll.

Katinka 1991-ben hunyt el. Sírkövén névként az áll: Catharine Bernrieder (ne feledjük, elvált asszony volt!), a születési dátuma mellett pedig az áll: „Rátót – Hungary".

Kovács Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke vasárnapi megnyitójában azt mondta: minden nemzedéknek újra kell tanulni a történelmet, különösen a világnak ezen a részében. Igaza van.

Kovács Ferenc, a vas megyei közgyűlés elnöke

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!