Hírek

2015.04.09. 05:57

Annyit keres a polgármester, mint a közmunkás - Emelnék a kistelepülések vezetőinek fizetését

Megyei körkép – Jelentős mértékben emelnék az ezerötszáz lakosnál kisebb és az 5-10 ezer lakosú települések polgármestereinek fizetését egy törvénymódosító indítványnak köszönhetően

Unger Tamás

A kistelepülések polgármestereinek bérezési rendszerét alakítaná át egy fideszes képviselő módosító indítványa. Boldog István indoklása szerint a módosításra azért lenne szükség, mert miközben az 1500 fő alatti települések vezetői sok helyen a hivatali munka mellett egyebek között pályázatírással, a közmunka megszervezésével is foglalkoznak, jóval kevesebb pénzre jogosultak, mint a nagyobb települések vezetői. Lényegében huszonnégy órás szolgálatot látnak el, a tavaly őszi bércsökkentéssel azonban hátrányosabb helyzetbe kerültek. Októberben ugyanis a budapesti főpolgármestert, a fővárosi kerületi önkormányzatok vezetőit, illetve a megyei jogú városok polgármestereit kivéve az önkormányzati törvény módosításával jelentősen csökkent a polgármesterek fizetése és költségtérítése. Az indok akkor az volt, hogy az állam számos feladatot átvett a helyi önkormányzatoktól. A Világgazdaság online-on megjelent írásból kiderült, hogy jelenleg több száz kistelepülési vezető gyakorlatilag közmunkásbérért dolgozik, ráadásul a polgármesteri fizetéseket a helyi bevételekből vagy a maradék állami támogatásból kell finanszírozniuk.

A javaslat a Világgazdaság számításai szerint mintegy 2,5 milliárd forint éves költséggel járna, és a mintegy 3200 önkormányzatból 2266 polgármestert érintene kedvezőbben. A legjobban a legkisebb települések vezetői járnának, ahol a javaslat 50 százalékos béremelésnek felelne meg, míg 25 százalékos növekedést éreznének az 1500-5000 fős települések irányítói.

Lendvai Gábor, Felsőcsatár tavaly októberben megválasztott polgármestere nagyon örülne annak, ha valóban emelkednének a bérek, noha jelenleg ő nem érintett ebben a kérdésben, mert lemondott tiszteletdíjáról. A településen ötszáz főnél valamivel kevesebben élnek, így a bérek és a járulékos költségek összege jelentősen megterheli az önkormányzat költségvetését, amely amúgy is nagyon szűkre szabott.

Lendvai Gábor, Felsőcsatár polgármestere
Fotó: Unger Tamás

– A polgármesteri fizetés a jelenlegi ciklusban költségtérítéssel együtt hozzávetőlegesen 7-8 millió forint. Ebből az összegből a község valamennyi útját rendbe lehetne hozni, egyebek között ezért is mondtam le a tiszteletdíjról annak reményében, hogy a falunak biztosan jobb lesz. Azt ugyan nem értem, hogy képviselőtársaim miért nem követtek ezen a téren, de nem tisztem felülbírálni döntésüket. Tiszteletdíjamról természetesen annak fejében mondtam le, hogy a felmerült és valós költségeimet kifizetik, azonban ez nem így működik a gyakorlatban. Költségeim fedezése céljából a korábban meghatározott munkabérem, tiszteletdíjam 15 százalékára vagyok jogosult. Ez az én esetében mindössze 11 ezer forintot jelent. A jelenlegi költségeim átlagosan havi 50-60 ezer forintot tesznek ki, ezeket a kiadásokat én állom. Nem érthető számomra a díjazások mértékének módszertana sem, hiszen a kistelepülések polgármesterei lényegesen szerteágazóbb feladatokat látnak el, mint a nagyobb települések vagy városok vezetői. Ez azt jelenti, hogy nem áll a kistelepülések rendelkezésére szakmai apparátus, ezáltal szinte éjjel-nappal szolgálatot teljesítünk minden szempontból. Az elvégzett munka arányával köszönő viszonyban sincsenek a javadalmazások. Nagyon bízom abban, hogy az állam mielőbb megtalálja a megoldást a finanszírozás kérdésére, és rendezni tudja állami fedezetből a polgármesterek fizetését és valós költségeinek megtérítését – mondta el Felsőcsatár polgármestere.

A javaslat szerint az ötszáz fő alatti települések vezetői a helyettes államtitkárok alapilletményének nem a 20, hanem a 30 százalékát kapnák, 501 és 1500 lakosú települések esetén pedig 40-ről 50 százalékra emelkedne a bér. A tízezer fő alatti települések esetében megkülönböztetnék az 1501 és 5000 lakosú, valamint az e fölötti kategóriát – utóbbiban 5 százalék emelést javasolva. Január elsejétől kezdve a helyettes államtitkárok havi bruttó 748 ezer forintot keresnek, a módosító javaslat értelmében így az 500 fő alatti települések polgármesterei a jelenlegi 150 ezer forint körüli összeg helyett 224 ezer forintot kapnának havonta, 501 és 1500 lakos között pedig 300 ezer helyett 374 ezer forint járna a vezetőknek. Az 1501 és 5000 fő közötti településeken az eddigiekhez hasonlóan 448 ezer forintot keresnének a polgármesterek, az e fölötti lélekszámtól 10 ezer lakosig viszont 38 ezer forinttal több pénz, azaz 486 ezer forint illetné meg a település első emberét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!