Hírek

2006.06.22. 22:00

Aranydiploma tanítóknak

<b>Ötven éve kapták meg oklevelüket, évtizedeken át hintették a tudás magvait</b>

Mórocz Zsolt

1956-ban huszonöt fiatal férfi szerzett tanítói képesítést a Kõszegi Állami Tanítóképzõben. Sajnos, soraik mára egy kicsit megfogyatkoztak, ám a tegnapi ünnepségen épp-oly katonás fegyelemmel, ábécé sorrendben foglaltak helyet, ahogy az egykor, diákként, az alma materben lehetett. Az öregdiákok máig jó közösséget alkotnak, minden ötödik évben találkozót szerveznek, s az utóbbi öt esztendõben pedig már évente összegyûlnek.
Az ünepséget a Rumi Nõikar megható mûsora indította, majd az öregdiákok nevében Csempesz Károly tekintett vissza a sikerekkel, örömökkel és kudarcokkal szegélyezett hosszú tanítói életútra. Köszönetet mondott a szülõknek, a családnak, a mestereknek, megemlékezett az elhunyt társakról. Gadányi Károly a Berzsenyi Dániel Fõiskola Rektori Tanácsa nevében köszöntötte az idõs pedagógusokat. Elmondta, a napokban közel ezernégyszáz fiatal veszi át a diplomát, s célzott rá, hogy a mai pályakezdõk elhivatottságban, kötelességtudásban példaként tekinthetnek fél évszázaddal korábban végzett elõdeikre. Hangsúlyozta társadalmunknak még ma is szükségük van ilyen emberekre, ezért nem nyugalmas visszavonultságot, hanem további alkotó éveket kívánt a kollegáknak.
A diplomaosztáshoz mellékelt rövid életrajzokból kiviláglott az ötven éve végzett tanítók aktív évtizedeikben szinte kivétel nélkül a megye kisebb-nagyobb falvaiban hintették a tudás magvait, a nehéz idõkben a mestereik által beléjük plántált hitbõl merítve erõt. Sokan iskola-igazgatóként, intézményvezetõként vonultak nyugdíjba. Kevéssel azután, hogy oklevelüket kézhez kapták, felsõfokra lépett a pedagógusképzés, így immár felnõttként õk is fõiskolai, egyetemi tanulmányokkal egészítették ki ismereteiket. Alig akad köztük, aki ne töltött volna négy évtizedet kisdiákok körében, sõt, néhányan még nyugdíjasként is a katedrán maradtak. Most a fõiskola vezetése mellett családtagjaik, gyermekeik, unokáik is szeretettel köszöntötték õket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!