Hírek

2014.05.04. 18:15

Nagy Gáspár verseiben él

A Hegyhát szülötte, Kossuth-díjas költő, Nagy Gáspár szellemiségét idézték művei által születésének 65. évfordulóján három helyszínen, három napon át.

Merklin Tímea

A pénteki minikonferencián dr. Bokányi Péter irodalomtörténész tartott előadást Nagy Gáspár vallomásos költészetéről, Devecseri Zoltán Nagy Gáspár világát idézte. Szombaton a VII. Vers- és prózamondó találkozót rendezték meg „A Költő Hazatér” címmel, amelyre 76 versenyző jelentkezett az ország minden tájáról: Veszprémből, Nagykanizsáról, Kiskanizsáról, Kapuvárról, Noszlopról, Pápáról, Ajkáról, Füzes-abonyból, Bugacról is jöttek. Volt erdélyi magyar, aki Burgenlandban él, ott hallott a versenyről.

A szabadon választott vers mellé a résztvevők Nagy Gáspártól is választottak egy-egy művet. Kivéve a legkisebbeket, akiknél nem volt kötelező ebből a „nehéz” költészetből választani, mégis akadt néhány olyan felkészítő, aki talált gyermek szájába való Nagy Gáspár-verset.

Dénes Csilla Sorkifaludról érkezett a versmondó versenyre (Fotó: Szendi Péter)

Tóth Balázs alpolgármester azzal köszöntötte a Nagy Gáspár Kulturális Központ színháztermét megtöltő résztvevők sokaságát, hogy hármas ünnep ez: elsősorban jó látni, hogy ilyen sok embernek fontos a versmondás. Minden évben emlékeznek arra is, hogy Nagy Gáspár halk szavával, de kérlelhetetlen következetességével szedte versbe a diktatúra bűneit. Az időbeli apropó pedig a 65. születésnapi jubileum.

– A művészet az angyalok összeesküvése a világ fölött – mondta értékelésében a zsűri egyik szószólója, Prikazovits Ferenc előadóművész, kiemelve, hogy a 6–10 éves gyerekek kiváló irodalmi alkotásokat hoztak, klasszikusokat és a kortárs líra gyöngyszemeit is. Mertek vidám műveket választani, amelyek kifejezetten illenek a gyerekekhez. Két tanácsot adott a felkészítőknek: az egyik, hogy a hosszú prózai művet, mesét szabad meghúzni, igazodva a gyermek életkorához, a másik, hogy a sietséget, hadarást azzal lehet lassítani, ha a gyerekek megértik: a vers a közönségnek szól, nem elég tudni, elmondani, át is kell adni az üzenetét. Szabó Tibor színművész arról beszélt, sok versenyző miatt vérzik a szíve, akik nem kaptak díjat, dehát „a szőrősszívű szervezők szigorú szabályokat szabtak számunkra”. Mindenkit biztatott a további versmondásra, mert a vers szeretete sok léleképítő többletet ad. Merklin Ferenc tanár a középiskolások jelenlétének fontosságát hangsúlyozta, mert ezt a korosztályt versekkel megmozgatni bizony nehéz feladat. Arra kérte a versmondókat, tulajdonítsanak nagyobb jelentőséget a szüneteknek, a versbeli csendeknek, azok is kellenek ahhoz, hogy a hallgatóság szívébe eltaláljon a mondandó. Mátyus Alíz főszerkesztő a fiatal felnőttek értékelésénél kiemelte: minden megszólalásban benne van az ember, aki képes olyan hangsúlyokat adni egy-egy sornak, képnek, amit olvasva nem találunk meg a versben. A szépkorúaknál azt hangsúlyozta: fontos, hogy az ember együtt legyen a verssel. – Az igazmondás és a hazugság között Nagy Gáspár mindig különbséget tudott tenni. A versmondók ma ezt gyakorolták – mondta Gergye Rezső, a találkozót szervező kultúrház igazgatója az összefoglalójában. Mórocz Zsolt egy gondolatát idézte, miszerint a modernizmusban minden felejtésre ítéltetett, minél értékesebb, annál inkább. – Mégis élünk. Ha satnyul is az élet, szembeszegülünk. A többlettudás az igazi kereszt. Általa nem könnyebb a sors, de igazabb.

A versmondók idén is kirándultak a verseny után Bérbaltavárra, Nagy Gáspár szülőfalujába, megkoszorúzták az emlékházat, és Nagytilajba, ahol virágokat helyeztek el a sírján.

Vasárnap a rossz idő miatt bérbaltavári Szent Miklós templomban volt az emlékünnepség a szentmise után.

– El kell érnünk Betlehembe – idézte Nagy Gáspárt V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár, aki a költőről szólva úgy fogalmazott: követte élete csillagát, a szülőföld egyszerű törvényeit, a nemzet feltétlen szolgálatát, a kereszténység hitvallását, művészi igényességgel. Annyira példaszerűen és kitartóan tette mindezt, hogy maga is csillaggá fényesült. Fájdalmasan hamar ment el közülünk.

Az irodalmi műsor után átadták a Nagy Gáspár Irodalmi és Művészeti Díjat, amelyet idén először Falusi Márton fiatal költő kapott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!