Hírek

2010.01.13. 14:39

Az önkormányzat nyílt pályázaton értékesíti az SZTK épületét

Decemberben a megyei közgyűlés úgy döntött, eladja egy cégnek az SZTK-t. A napokban azonban megjelent az eladásra egy pályázat. Az okokról az elnököt kérdeztük.

Erős D. Zoltán

Annak érdekében, hogy teljesen szabályos legyen az eljárás, volt szükség a szombathelyi Március 15. téren  lévő   SZTK épület nyílt pályázaton való meghirdetésére, tájékoztatta lapunkat Kovács Ferenc,  a megyei közgyűlés elnöke.  Mindennek  előzménye: a megyegyűlés decemberben már döntött, hogy egy budapesti kft.-nek eladja  az épületet.

A megyének vannak olyan ingatlanai, amelyekre jelenleg nincs szüksége, ezért ezeket eladásra kínálja, mondja az elnök.  Az önkormányzatnak ugyanakkor  nincs pénze arra, hogy ezeket fenntartsa, őriztesse, illetve hasznosítás esetén felújítsa. Jelenleg három ilyen ingatlana van a megyei  önkormányzatnak: az SZTK mellett ugyancsak Szombathelyen,  a szőlősi kastély, valamint a badacsonyi üdülő.

Ezeket két független szakértővel felbecsültették, s megbíztak két ingatlanközvetítő céget, hogy próbálják  ezen az áron eladni. A közelmúltban az SZTK épületére egy vevő bejelentkezett.  A vásárló 350 millió forintot ajánlott. Ezt követően döntött úgy a testület, hogy eladja  az épületet. Az értékesítés törvényes módja az, hogy az eladást nyilvánosan meghirdetik, s ezt követően születik meg a végleges döntés az adásvételről.

Kovács Ferenc elmondta, amikor Szombathely bejelentette színházépítési terveit  s számolt ennek az épületnek a hasznosításával is  250 millió forintot kértek az épületért. Időközben a színházzal kapcsolatos tervek változtak, ám az ingatlan-nyilvántartásban széljegyzetként szerepel Szombathely elővásárlási joga.

Ez azt jelenti, amennyiben a város  ezzel élni kíván annyit kell fizetnie, amennyit  a szerződésben a vevőjelölt vállal. A városnak a nyilatkozattételre való felszólítás után meghatározott időn belül nyilatkoznia kell a szándékairól.

Az SZTK épületében működő városi rendelőknek, amennyiben igénylik, a megyei önkormányzat helyet biztosít. A mostanihoz képest annyi eltéréssel, hogy az már nem térítésmentesen történne, mint jelenleg. 

Kovács Ferenc elmondta, a vevőjelölt a 10 millió forintos bánatpénzt befizette. Tudomása szerint nem mondott le vásárlási szándékáról, s arról, hogy kollégiummá alakítsa át az épületet. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!