Hírek

2016.10.13. 18:07

Balogh Péter építész kapta a Rauscher Miksa-díjat

Kőszeg - Balogh Péter építész, a Rumi Rajki Műpártoló Kör alapítója az idei Rauscher Miksa-díjas. Országos építészmúzeumot sürgetett a köszöntőjében. Az elismerést a harmadik alkalommal megrendezett Vasi Építészeti Biennálé megnyitóján adták át, és ülésezett a TET.

Bakos Ágnes

Családi ház, ház a tó partján, társasház, a csánigi katolikus templom, a Brenner iskola, a szombathelyi református templom, az Agora Savaria mozi belső árkádjának kialakítása, egy őriszentpéteri pajta újragondolása - csak néhány az elmúlt évek jelentős Vas megyei építései közül. Tablókra kerültek a fotók és a legfontosabb tudnivalók az épített és átépített házakról, létesítményekről. Összesen 17 építész harminc alkotása látható a harmadik Vasi Építészeti Biennálén. Legutóbb 2007-ben volt ilyen esemény, előtte 2005-ben - ahogy Ábrahám Ferenc, a Vas Megyei Építész Kamara elnöke fogalmazott, „két nekifutásuk már volt".

Részben a biennálé apropóján, részben az Építészet Világnapjának országos rendezvénysorozatához kapcsolódva adták át a 2012-ben alapított Rauscher Miksa-díjat. A vasi kamara tagsága döntött az idei díjazottról, aki Balogh Péter építész, a Rumi Rajki Műpártoló Kör alapítója. A kamara elnöke az elismert méltatásában sorolta:

- Beruházási irodavezető is volt Balogh Péter Szombathelyen, vagyis a munkaadó, a megrendelő oldaláról is ismeri a szakmát. Nyugdíjasként pedig még aktívabb lett. Sorra vette Balogh Péter műemlékvédelemben, honismeretben és az oktatás terén végzett munkáját. A díjazott maga azt mondta, ő csak úgy dolgozott a diplomája átvétele óta, már 51 éve, ahogy az egyetemen tanulta. Kéréssel fordult az építészekhez: tegyenek meg mindent egy magyar építészeti múzeum megvalósításáért.

- Komplett építészeti hagyatékok vesznek el. Az építészet pedig egy olyan anyagi valóság, amely megérdemli, hogy legyen múzeuma - sorolta. Felidézte, hogy Stockholmban 1985-ben járt építészeti gyűjteményben - azóta hiányolja egy hasonló hazai intézmény alapítását, létrehozását. Nagy tapsot kapott a kérés a szakmai hallgatóságtól - az egész országból, hiszen a díjátadó és a biennálé megnyitója után kezdődött a TET. A Magyar Építész Kamara Területi Elnökök Testületének soros ülését tartotta Kőszegen. A helyszínválasztást megtisztelőnek nevezte Básthy Béla, Kőszeg alpolgármestere. Azt kívánta, legyen rendszeres a biennálé, és azt kérte, legyen Kőszeg a helyszín, hiszen a város maga a magyar építészet „egy kis múzeuma".

- Az építészet egyszerre tudomány és egyszerre művészet - emelte ki köszöntőjében dr. Kovács Györgyi, a Vas Megyei Kormányhivatal Szombathelyi Járási Hivatala vezetője. A vasi építészek tartalmas munkájukkal hozzájárulnak a szakma jelenéhez és jövőjéhez, mondta a hivatalvezető.

Úgy fogalmazott, „az építészet látványos felelősség". Ezt mutatják a tablók, amelyek ha nem is teljes rálátást jelentenek, de fontos elemeket villantak fel a szakmabelieknek és a laikus érdeklődőknek is a vasi építészet jelenéből. Funkciójukban is változatos épületek színes gyűjteménye a kiállítás, amely még két héten át látható Kőszegen, majd megyejárásra indul a bemutató.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!