Hírek

2006.05.23. 12:08

Baromfi Terméktanács: nem kerülhetett fertõzött állat Romániába

Budapest (MTI) - Magyarországról nem kerülhetett madárinfluenzával fertõzött háziszárnyas Romániába, mivel Magyarországon háziszárnyasoknál több mint harminc évvel ezelõtt észleltek ilyen betegséget - mondta Takács László, a Baromfi Terméktanács igazgatója az MTI-nek kedden.

Mórocz Zsolt

Közölte: Magyarországon igen szigorúan ellenõrzik a háziszárnyasok tenyésztõit, így kizárt, hogy innen fertõzött állat került volna Romániába.
Megjegyezte, hogy a román sajtóban "hírbe hozott" bábolnai vállalkozásnál nem is keltetnek pulykát, csak csirkét, vagyis kizárt, hogy onnan pulykacsibét szállítottak volna Romániába.

Takács László hozzátette, hogy Magyarországról valóban exportálnak pulykacsibét Romániába, de kizártnak tartotta, hogy fertõzött állatok kerültek volna eladásra. Ezt támasztja alá az is, hogy a magyar keltetõ üzemek nem csak exportra szállítanak, hanem belföldre is, és ez utóbbi szállítmányokban semmiféle betegség elõfordulását nem jelezték a vevõk.
A terméktanács igazgatója emlékeztetett arra: amennyiben a fiatal állatok nem megfelelõ körülmények közé kerülnek, úgy azok megfertõzõdhettek, de semmiképpen nem Magyarországon.

Úgy vélte: tisztázni kellene, milyen tények alapján feltételezik Romániában, hogy Magyarországról származó állatokkal hurcolták volna be oda a madárinfluenza betegséget.
A Jurnalul National címû bukaresti napilap keddi számában azt állította: a bábolnai Aviagen Kft.-tõl származnak azok a Magyarországról importált napos pulykacsibék, amelyek állítólag a romániai madárinfluenza-esetek kirobbanásának az okozói.

Calin Popescu Tariceanu román kormányfõ kedden azt közölte: a román hírszerzõ hivatal (SRI) madárinfluenzával kapcsolatos jelentésében nincs egyértelmû bizonyíték arra, hogy Magyarországról és Szlovákiából származó baromfiimport okozta volna a romániai madárinfluenza-járványt.
"Elolvastam a jelentést és elmondhatom, semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy ez a jelentésben említett import okozta volna a madárinfluenza-járványt" - mondta a kormányfõ, aki közölte: az országos állategészségügyi hatóság és a földmûvelésügyi minisztérium vizsgálatot indított a járvány vírusa eredetének kiderítésére.

A kormányfõi kijelentést követõ órákban Gheorghe Flutur, a román agrártárca vezetõje közölte: indítványozta az SRI-jelentés titkosításának feloldását, s a jelentés kedd délután két órától olvasható lesz az SRI honlapján.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!