Hírek

2014.01.08. 17:20

Elválnak útjaik - Lemondott a Büki Gyógyfürdő vezérigazgatója

A Büki Gyógyfürdő Zrt. rendkívüli közgyűlésén több pontban módosították az Alapszabályt. Dr. Németh István elnök lemondott igazgatósági tagságáról, a vezérigazgatói pozícióját 2014. május 31-éig látja el.

Merklin Tímea

A helyzet kialakulásáról, lépéseinek miértjéről kérdeztük.

– A történet akkor kezdődött, amikor 2013. március 28-án a Megyei Intézményfenntartó Központtól a korábban megyei, 2012. január 1-jétől állami tulajdonban lévő részvények (46,92 százalék) a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez kerültek. A társaság is szerette volna érvényesíteni a tulajdonosi jogait, ezért a korábban a megyei önkormányzat által delegált tisztségviselők helyett a saját jelöltjeiket szerették volna az irányító testületekbe (az igazgatóságba és a felügyelő bizottságba) beválasztani. Megindult az egyeztetés a két fő részvényes között, és a büki önkormányzat részéről több változtatási igény is megfogalmazódott. A helyzet december 30-ára vált konszenzussá, akkor hívta össze az igazgatóság a helyi önkormányzat kezdeményezésére a Büki Gyógyfürdő Zrt. rendkívüli közgyűlését.

Dr. Németh István (69) nyugdíjba megy, de még több fontos pozíciója van: a Magyar Fürdőszövetség társadalmi elnöke, a Pannon Termál Klaszter elnöke, a Vas Megyei Mérnöki Kamara elnöke, a NYME díszpolgára, egyetemi docens, aki előadásokat tart posztgraduális képzésekben, szakirodalmat ír. Szeretne horgászni – ha lesz ideje(Fotó: Szendi péter)

A megegyezésnek megfelelően az alapszabály több tekintetben megváltozott: szétválasztották a vezérigazgatói munkakört az igazgatóság elnökségi tisztétől, és a vezérigazgató nem automatikusan tagja az igazgatóságnak.

További változások arra vonatkoznak, hogy a közgyűlés a saját hatáskörébe vonta a korábban igazgatósági, felügyelőbizottsági hatáskörben lévő kompetenciákat, így az igazgatóság és a felügyelőbizottság elnökének megválasztását is, valamint a vezérigazgató munkáltatói jogainak gyakorlását. A testületek tisztségviselőit a korábbi négy év helyett két évre választják. Visszahívták a korábban a megyei önkormányzat által delegált tagokat, és az igazgatóság elnökének megválasztották dr. Ruszinkó Ádámot, aki korábban az igazgatóság tagja volt.

– Ebben a helyzetben jónak láttam lemondani, habár az eredeti szándékom az volt, hogy 2015. május 31-ével, a mandátumom lejártával megyek el. Lemondtam az igazgatósági tagságomról, bejelentettem, hogy a vezérigazgatói pozíciómat 2014. május 31-éig kívánom ellátni, és a határozatlan idejű munkaviszonyomat közös megegyezéssel megszüntetem. Békésen válunk el. Szeretném majd szakmai tapasztalataimat átadni. 33 évem van a fürdőműködtetésben. A büki az ország egyik vezető fürdője. Öt hónap áll rendelkezésemre, hogy azon munkálkodjak: a gyógy- és élménycentrum továbbra is ebben a lendületben, ilyen progresszivitással tudja majd a kihívásokat teljesíteni, erősítse európai hírnevét. A vezérigazgatói posztra pályázatot írnak ki. Bízom benne, hogy olyan utódot fogunk találni, aki a jelenlegi humán erőforrásra támaszkodva nem csak megtartja, de növelni tudja a fürdőlétesítmény eredményeit, pozícióját. Úgy szeretném a céget az utódomnak átadni, hogy „csak” be kelljen ülni a felturbózott autóba, és tovább kelljen vezetni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!