Hírek

2016.04.26. 17:55

Bélyegen a világ - Két nemzetközi találkozót tartanak Szombathelyen

Szombathely - Minden eddiginél nagyobb kiállítást rendez a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége Szombathelyen. Szent Mártonról is szól a találkozó, melyet gyerekprogram előzött meg a könyvtárban.

Szombathelyi Médiaközpont

Egyszerre két bélyegkiállítást is láthatnak majd az érdeklődők az Agora Szombathelyi Kulturális Központban május 6. és 8. között.

Az egyik az Alpok-Adria találkozó.  A közösség hét tagországának filatelistái hétévente mutatják be gyűjteményük legjavát Magyarországon. A HUNFILA 2016 bélyegkiállítás a másik: arra a közép-kelet-európai régió 12 országának 190 kiállítója fogadta el a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének meghívását. Szombathelyre több mint 800 keretnyi bélyeget hoznak, ami közel tízezer albumlapnyi anyag - sorolta a számokat Dunai Péter, a szövetség elnöke. A kiállítás egyúttal verseny is, a 14 kategóriába sorolható gyűjteményeket nemzetközi zsűri értékeli, a három legjobbat nagydíjjal jutalmazzák. Versenyen kívül Szent Márton születésének 1700. évfordulójához, másrészt Szombathelyhez kötődő anyagok is láthatóak lesznek majd, és ebben az osztályban szerepelnek még a budapesti Bélyegmúzeum, valamint a magyar bélyegeket előállító két nyomda bemutatóanyagai is. Dr. Puskás Tivadar polgármester a két jelentős programról kiemelte: a jeles alkalomra két bélyeg és egy blokk is megjelenik, melyek Szombathely történelmi emlékeit ábrázolják, továbbá egy emlékbélyegző is elkészült. A két nagyszabású filatéliatalálkozót igyekezett előkészíteni a Berzsenyi Dániel Könyvtár programja, kimondottan a legkisebb bélyegrajongókhoz szólva.

Singer Ramón szívesen ismerkedett a bélyegívekkel, bár a bátyja és a nagypapája az igazi gyűjtő. Fotó: Bakos Ágnes

- Erről le lehet áztatni a bélyeget? - Nem, ez díjjegyes levelezőlap, így hívják, amikor rányomtatják a bélyeget - mutatta az érdeklődő kicsiknek Angyal Erzsébet, a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége Ifjúsági Szervezetének elnöke. Még Hegyfaluból is jöttek érdeklődők: Juhász Árpád, a hegyfalui Képeslap Múzeum Baráti Kör elnöke hozott érdeklődő diákokat.

Timár Klaudia a kutyás bélyegeket gyűjti - évek óta, persze hol óriási lelkesedéssel, hol egy kicsit háttérbe szorul ez a hobbi. De a gyerekeknél ez így szokott lenni. Persze vannak kivételek, mint Singer Dávid, aki ugyan még csak kilencéves, de már három éve bélyeggyűjtő. Nem is akármilyen tudással. - A nagypapája, az édesapám gyűjtő, komolyan foglalkozik a bélyegekkel. Ő mesél sok-sok történelmi érdekességeket a bélyegekkel kapcsolatban Dávidnak, így jött az érdeklődés - mesélte Dávid édesanyja.

Angyal Erzsébetnek csak kevés olyan kérdése volt, amelyre a kis bélyegtudós ne tudott volna válaszolni.

Hogy melyik volt az első bélyeg a világon? Dávid ezt is tudta: a Penny Black volt a világ első hivatalos, felragasztható postabélyege, 1840. május 1-jén adta ki Nagy Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága. A világ első bélyegén kívül is akadt érdekesség a könyvtári programon, például magyar rózsás bélyegsorozat, népmesékről, az olimpiáról és az űrkutatásról is hallhattak a gyerekek. S legalább ilyen színes és mozgalmas lesz a két nemzetközi bélyegtalálkozó is Szombathelyen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!