Beregszászi gyermekek kapják a szombathelyi jótékonysági est bevételét

Szombathely - Kívánok mindenkinek szép és lélekpallérozó estét - mondta dr. Asbóth Mária telt ház előtt az MMIK-ban, a Magyar Máltai Szeretszolgálat Szombathelyi Csoportja által szervezett jótékonysági esten. A bevételt a beregszászi gyermekek javára ajánlották fel.

A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ nagyterme csordultig telt pénteken, még a lépcsőkön is alig lehetett szabad ülőhelyet találni a máltaiak által szervezett jótékonysági esten. A rendezvény komoly összefogásnak köszönhetően valósulhatott meg, az önkormányzat Koczka Tibor kultúráért is felelős alpolgármester jóvoltából díjmentesen biztosította a helyszínt, és sok-sok önkéntes diák segített a szervezési feladatokban is. – – Kívánok és kínálok mindenkinek szép, és léleknemesítő estet – köszöntötte a megjelenteket dr. Asbóth Mária, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szombathelyi csoportvezetője. Beszédében kiemelte: öröm látni, hogy a mai rohanó világban egy estére ilyen sokan “lefékezték önmagukat”, hogy kifejezzék a szolidaritást, a testvéri szeretetet a kárpátaljai emberek iránt.

Fotók: a szerző

– Köszönet mindenkinek, aki segített, volt, aki étellel-itallal, volt, aki meghívóval, virággal, volt aki jó szóval járult hozzá az est sikeréhez- fogalmazott dr. Asbóth Mária. A vezető felhívta a figyelmet, hogy most nagyon nehéz körülmények között élnek Kárpátalján, éppen ezért az est célja a lélek pallérozásán túl a segítés.

– Remélem, hogy aki ad, egyúttal kapni is fog, és tele szívvel távozik – hangzott el. Az est konferansziéja sokadik alkalommal Prikazovics Ferenc, aki mellé immáron csatlakozott Julcsi lánya is. Ők ismertették az est mottóját Teréz anyát idézve: Ha fájlalod, hogy nem tudsz segíteni az egész világ szenvedésén, segíts egyetlen emberen! Makuk János, a Beregszászi Járás Máltai Szeretetszolgálatának csoportvezetője szintén részt vett a rendezvényen. Mint mondta, megható érezni a szeretetet, hiszen az utóbbi időben sok drámai esemény történt a vidékükön. – Eltelt húsz év, és mindenki azt hitte, hogy jobb lesz. Sok mindent történt, de folyamatosan érezhettük az összefogást, és magyarországi testvéreink támogatását. Megható számunkra, hogy figyelnek ránk, nemcsak az anyaországból, hanem a többi elszakított részről is -mondta meghatódva a vezető. – Reméljük, hogy a háború, aminek mindannyian érezzük a következményeit, hamarosan befejeződik – hangzott el. Az est során beregszászi fiatalok, valamint szombathelyi előadóművészeti csoportok adtak színvonalas, feledhetetlen műsort, zenével, tánccal, irodalmi művekkel tették feledhetetlenné az estét. A jótékonysági est bevételét beregszászi gyerekeknek juttatja el a szeretetszolgálat.


SZPONZORÁLT TARTALOM
Online bajnokságra hívja a családokat Kajla, az utazó vizslakölyök
Két család van karanténban, egy beteget elkülönítettek Budai Dávid
Két jánosházi és egy sitkei személynél mutatták ki a koronavírus-fertőzést
Fenntartható fejlődés / 4 perce
Szeptember 30-áig pályázhatnak a fiatalok
A fenntartható jövő az idei ifjúsági alapprogram témája , rekord nagyságrendű az érdeklődés a pályázatok iránt.
Gyász
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy TOLOCH ERNŐNÉ szül. Ondrus Ilona életének 88. évében csendesen elhunyt. Temetése szűk családi körben a Jáki úti temetőben megtörtént. Nyugodjék békében! Gyászoló családja Szombathely
Fájó szívvel tudatom, hogy férjem CSIKÓS ISTVÁN elhunyt. Temetése augusztus 18-án, kedden 11 órakor lesz a Jáki úti temetőben. Kérem a részvétnyilvánítás mellőzését. Búcsúszik tőle felesége és családja, fia és két unokája
"Meghalt egy lélek, aki élni vágyott, egy áldott kéz, mely dolgozni imádott. Könnyes az út, mely sírodhoz vezet, a jó Isten őrködjön pihenésed felett." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy NÉMETH I. ZOLTÁN életének 79. évében csendesen megpihent. Temetése 2020. augusztus 14-én, pénteken a 15 óra 30 perckor kezdődő gyászmisét követően 16 órakor lesz a zsennyei cicellei temetőben. Kérnénk a részvétnyilvánítás mellőzését. Külön köszönetet mondunk a szombathelyi dialízis központ összes dolgozójának és mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Tisztelettel mondunk köszönetet rokonoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, akik a felejthetetlen SZÜCS JÓZSEF temetésén részt vettek, sírját a megemlékezés és kegyelet virágaival beborították, mérhetetlen bánatunkban bármely módon együttéreztek velünk. Gyászoló szerettei
"Nem foghatjuk már dolgos két kezed, Nem simogathatjuk őszülő fejed, Nem tekint ránk aggódó szemed, Marad a csend, mindent köszönünk neked." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága jó édesanya, nagymama, dédimama, testvér és rokon ÖZV. RUDOLF JÓZSEFNÉ szül. Nagy Anna életének 87. évében csendesen elhunyt. Örök nyugalomra helyezése augusztus 14-én, pénteken a 14.30-kor kezdődő gyászmisét követően 15 órakor lesz Tanakajdon a tanai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együtt éreznek velünk. A gyászoló család Vasszécseny, Szombathely
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BENCZIK IMRE 80 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvainak örök nyugalomra helyezése 2020. aug. 14-én, pénteken 15 órakor lesz a horvátnádaljai temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja
"Angyalaid vezessenek tovább az utadon, Legyen lelkednek örök béke és nyugalom." Szomorú szívvel tudatjuk, hogy GREGORICH ISTVÁN 70 éves korában örökre megpihent. Temetése 2020. augusztus 13-án, csütörtökön a 13.15-kor kezdődő gyászmisét követően 14 órakor lesz az ólmodi temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család Horvátzsidány, Kőszeg, Csepreg
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TAKÁCS JÓZSEFNÉ csákánydoroszlói lakos 82 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 14-én, pénteken, a 13.30-kor kezdődő gyászmise után lesz a csákánydoroszlói temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, Nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, Ha látni akartok, nézzetek az égre." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. HORVÁTH KÁLMÁNNÉ szül. Czeglédi Irén életének 76. évében örökre megpihent. Temetése 2020. augusztus 14-én, pénteken, a nemesrempehollósi templomban 14.15-kor kezdődő gyászmisét követően 15 órakor lesz a rempei temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. Szerető családja
„Küzdöttél, de már nem lehet, Csend ölel át és szeretet. Csak az hal meg, kit felednek, Örökké él, kit igazán szeretnek” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MESICS LÁSZLÓ (volt Kaszagyári dolgozó) 79 éves korában, türelemmel viselt betegségben elhunyt. Temetése 2020. augusztus 14-én, pénteken a 15.15-kor kezdődő gyászmisét követően 16.00 órakor lesz a háromházi temetőben. Isten áldása legyen mindazokon, akik utolsó útjára elkísérik és mély gyászunkban osztoznak Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BENKŐ JÓZSEF 76 éves korában elhunyt. 2020. augusztus 13-án, csütörtökön, a 15 órakor kezdődő gyászmise keretében veszünk végső búcsút tőle a nádasdi római katolikus templomban, majd azt követően 16.00 órakor a nádasdi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló családja
Ezt a nagy fájdalmat leírni nem lehet, csak letörölni a könnyeket. Fájó szívvel emlékezünk TEKET LÁSZLÓ TAMÁS halálának 2. évfordulóján. Gyászoló szüleid és nővéreid
A gyászoló család mély fájdalommal tudatja mindazokkal, akik ismerék, tisztelték és szerették, hogy PAJOR JÓZSEFNÉ szül. Németh Sarolta életének 89. évében megpihent. Szűk családi körben helyeztük végső nyugalomra a Szalézi altemplomban. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOCSIS GYULA volt mentő-gépkocsi vezető életének 73. évében elhunyt. Szeretett halottunktól 2020. augusztus 12-én 15 óra 30 perckor veszünk végső búcsút a kemenessömjéni temetőben, evangélikus szertartás szerint. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik temetésén megjelennek, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Nem dobog már a szív, mely a jóság tükre volt, Ajka se szól többé, lezárt, néma, holt. Megállott a kéz, mely mindig csak adott, Végsőkig küzdöttél, de erőd már elfogyott." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága nagypapa, édesapa, férj, após EKKER GÉZA BÉLA a szentkirályi pék életének 67. évében tragikus hirtelenséggel itt hagyott minket. Lakóhelyén, Szombathely szentkirályi városrészében 2020. augusztus 11-én, kedden 15.00-kor gyászmisén emlékezünk rá. Szülőfalujában, Csipkereken 2020.augusztus 14-én, pénteken 15.15-kor kezdődő gyászmise után a csipkereki temetőben 16 órakor kísérjük utolsó útjára. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Gyászoló családja
"Fáradt, gyönge teste megpihenni tért, Hosszú, szép idő volt, amit ő megért. Türelemmel várt az Úr hívó szavára, Most belépett szerettei mellé az örök hazába." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. LACZI VENDELNÉ szül. Pálfy Jolán életének 87. évében elhunyt. Szeretett halottunktól 2020. augusztus 13-án 13 órakor veszünk végső búcsút a nemeskocsi temetőben, evangélikus szertartás szerint. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
"Fáradt, beteg teste megpihenni tért, Hosszú, szép idő volt, amit megért. Türelemmel várt az Úr hívó szavára, Most belépett hitvese mellé az örök hazába. Istennek országa legyen a te hazád, Nyugodj békében drága édesanyánk." Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH KÁROLYNÉ szül. Nárai Mária 93. évében örökre megpihent. Gyászmise augusztus 13-án 14.15-kor, a temetés 15.00 órakor a felsőberki temetőben lesz. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Külön köszönetet mondunk Simon doktornőnek és a Gondozóház dolgozóinak áldozatos munkájukért. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MUKICS MIKLÓS bádogosmester 66 éves korában örökre megpihent. Végső nyugalomba helyezése augusztus 15-én, szombaton 15.00 órakor lesz a csákánydoroszlói temetőben. Gyászmise előtte 14.30-kor a csákánydoroszlói templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesapa, nagypapa, dédpapa és rokon BOKOR ÁRPÁD Söptei utcai lakos 88 éves korában visszaadta lelkét a Teremtőnek. Örök nyugalomra helyezése augusztus 14-én, pénteken 13.30-kor lesz a Jáki úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik bánatunkban együttéreznek velünk. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló gyermekei és családjaik
"Minden múlandó, csak egy állandó Az igaz szeretet, S halálunk után az igaz emlékezet." Fájó szívvel tudatjuk, hogy MOLNÁR LÁSZLÓNÉ szül. Mészáros Emőke Baba 67 éves korában megpihent. Végső nyugalomra helyezése augusztus 14-én, pénteken 11 órakor lesz a Jáki úti temetőben. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik bánatunkban együttéreznek velünk. A gyászoló család
Budapest Airport / 51 perce
Folyamatosan nő az utasok száma Ferihegyen
odamondogatós / 51 perce
Tizenöt éve nem volt hasonló balhé baseball-meccsen (videó)
Időjárás / 1 órája
Ismét zivatarokra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat
Tengeri hidak / 1 órája
Perrel fenyegetik a bevándorláspártiak a német belügyminisztert
Betolakodók / 1 órája
Poloskák inváziójával küzdenek a termesztők a kertészetekben
csalás / 1 órája
Egy hónap alatt több mint kétmillió forintot csalt ki emerektől
vaol.hu