Hírek

2009.10.06. 14:10

Bizonytalan a jövő évi költségvetés az ÁSZ szerint

Budapest - A kormány óvatos előrejelzése alapján legkorábban 2010 második felében fordulhat növekedő pályára a gazdaság - mondta a pénzügyminiszter a költségvetés kedden kezdődött parlamenti vitájában. Az ÁSZ elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a fő számok jövőbeni teljesíthetősége a nehezen kiszámítható gazdasági folyamatok miatt nem igazolható, nem minősíthető jó előre.

MTI

Oszkó Péter: a jövő év második felétől növekedhet a gazdaság

A kormány óvatos előrejelzése alapján legkorábban 2010 második felében fordulhat növekedő pályára a gazdaság, ugyanakkor az év egészében még 0,9 százalékos GDP visszaesés várható elsősorban a 2009-ben meghozott fiskális kiigazító intézkedések lakossági fogyasztásra gyakorolt hatása miatt - mondta a pénzügyminiszter a 2010-es költségvetési javaslat általános vitáját megnyitó expozéjában kedden, az Országgyűlésben.    
   
Oszkó Péter hangsúlyozta: a kabinet a válság elhúzódó hatásai miatt még jövőre sem számol a foglalkoztatás bővülésével, a vállalkozások ugyanis várhatóan csak az új megrendelések beérkezése után kezdik ismét növelni dolgozóik számát.
   
A közszférában ezzel együtt jövőre is az elmúlt hónapokban tapasztalt munkahelyteremtés maradhat a legfontosabb feladat az Út a munkához program folytatása, illetve a közszolgálati létszámstop megtartása mellett - mutatott rá a tárcavezető.
   
Közölte, hogy a kormány saját magán hajtja végre a legnagyobb arányú, mintegy 7 százalékos, 150 milliárd forintos megtakarítást a jövő évi költségvetésben.
   
Oszkó Péter kiemelte: a kormány 2010-ben 400 milliárd forinttal kevesebb bevétellel számol a gazdaság mintegy 1 százalékos visszaesése miatt. A jövő évi büdzsé ezért az önkormányzatok számára - a központi költségvetési szervek megtakarításánál kisebb -, 6,7 százalékos spórolást ír elő, ami legfeljebb 120 milliárd forintos elvonással jár.
   
A kabinet egyértelmű elvárásnak tartja továbbá a közösségi közlekedés hatékonyabb, illetve magasabb színvonalú működésének garantálását is, ami 2010-ben 40 milliárd forintos megtakarítást tesz szükségessé az ágazatban - fűzte hozzá a tárcavezető.

ÁSZ: a fő számok teljesíthetősége nehezen kiszámítható

A fő számok, arányok jövőbeni teljesíthetősége a nehezen kiszámítható, gyorsan változó gazdasági folyamatok miatt nem igazolható, nem minősíthető jó előre - mondta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke.
   
Kovács Árpád szavai szerint a központi költségvetés adóbeli előirányzatainak a különböző adónemek tekintetében eltérő az alátámasztottsága. Összességében az előirányzatok realitása jórészt a jövő évi gazdasági folyamatok függvénye - fogalmazott.

Az ÁSZ elnöke hozzátette: hangsúlyozottan kedvező, hogy a közvetlen kiadási előirányzatok tervezetét a számvevőszék ellenőrzése szinte teljes körűen megalapozottnak minősíthette.

Költségvetési Tanács: a reálgazdaság rövidtávú kilátásai kedvezőbbek
   
A reálgazdaság rövidtávú kilátásai kedvezőbbek a kormány által feltételezettnél - mondta Kopits György, a Költségvetési Tanács elnöke. Kiemelte: ilyen értelemben a költségvetési javaslat óvatosnak tekinthető. Azonban hozzátette: a középtávú kilátásokat illetően a tanács a kormánynál kevésbé derülátó.
   
Mint mondta, a túlzottan optimista terveket beárnyékolja, hogy a hazai kilábalási folyamat nemzetközi környezte rendkívül bizonytalan, a fejlett országok fellendülése törékeny.
   
Egyebek között hangsúlyozta azt is, hogy a tanács szerint a személyi jövedelemadó sávhatárának 2011-től hatályos megemelése továbbra is fedezetlen.

Költségvetési bizottság: eltérő álláspontok a jövő évi büdzséről

A jövő évi költségvetésben a kiadáscsökkentésnek csak akkor van értelme, ha az strukturális változásokkal megalapozott és fenntartható a következő években is - jelentette ki Szabó Lajos, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista alelnöke.
   
Szabó Lajos, aki parlamenti bizottságok összefoglalt többségi álláspontját ismertette: a 2010-es büdzsé készítésekor az egyensúly megőrzésére és a növekedésre kellett koncentrálni, ezért a költségvetés alapvető céljai a stabilitás, a biztonság és a növekedés.
   
Varga Mihály a kisebbségi álláspontot ismertetve azt kérdezte a kormánytól, miért nem vonják vissza a költségvetést, és hagyják, hogy egy következő kormány alkossa azt meg. "Egy ország nem vész el akkor, ha nincs november végére új költségvetése" - fogalmazott a fideszes politikus, megjegyezve: ez esetben az idei költségvetés maradna hatályban. A jelenlegi kabinet azonban át akar erőltetni egy olyan büdzsét, amely rossz az embereknek - fűzte hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!