Hírek

2014.02.05. 13:29

Borsonline - ügynök volt a Haladás egykori játékosa?

Az 1978-as vb-re kijutott válogatott egyik csillaga volt Kereki Zoltán. Csapattársai mind ez ideig nem sejtették, hogy besúgó volt, róluk is jelentett. Az aktákban Kőszegi fedőnéven emlegetik a korábbi játékost - számolt be a Bors.

Farkas Eszter

A Borsonline meglepő információhoz jutott: egy Haladás labdarúgó folyamatosan jelentett a magyar válogatottról az 1978-as világbajnokságon. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság III/III. osztályának titkos megbízottja rendszeresen beszámolt a csapaton belül uralkodó hangulatról és az Argentínában tapasztaltakról. Az aktákból kiderül: az állambiztonság is igyekezett felkutatni a gyenge szereplés – a Fazekas László, Nyilasi Tibor, Törőcsik András nevével fémjelzett magyar csapat három vereséggel búcsúzott – okait. Kereki Zoltán megrendülten ismerte be, ő az ügynökakták szereplője, ám azt mondja, egyetlen csapattársának sem ártott.

A „Labdarúgó világbajnokságok és állambiztonság a Kádár-korszakban” című publikációt Takács Tibor történész jegyzi, aki több beszámolót is közölt a Kőszegi fedőnevű titkos megbízottól.

– Az illető kartonjaiból kiderül, hogy 1976-tól 1982-ig volt hálózati személy, három évig jelentett – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában dolgozó tudományos kutató.

A beszervezési dossziéja nincs meg, ám azt tudjuk, hogy a Vas megyei szervek után a Zala megyeiekkel volt kapcsolatban. Amint azt Takács hozzátette, az állambiztonság számára mindig is fontos terület volt a sport, a külföldre járó futballcsapatok mellett az ötvenes évektől kezdve csak úgy hemzsegtek az ügynökök. Egyikük a magyar nemzeti csapat tagjaként ott volt az argentínai világbajnokságon.

Kereki Zoltán (szemben) fejel kapura 1977-ben, a Népstadionban rendezett Szovjetunió elleni világbajnoki selejtezőn (Fotó: VN-archív)

– Mellbevágó, amit állít, hirtelenjében nem is tudok mit mondani – felelte a Bors megkeresésére Kereki Zoltán, a Haladás és a Zalaegerszeg egykori védője, a magyar fociszövetség korábbi utánpótlás-igazgatója.

– Segítő szándékú ember vagyok, soha nem ártottam senkinek. Annak idején egy szombathelyi klubban állt elém egy rendőr, mutatott egy képet, és azt kérdezte, ismerem-e az illetőt, és találkoztunk-e Argentínában. Később is kérdeztek erről-arról, ám csak olyanokat mondtam, amit akkoriban mindenki tudott. Soha nem írtam jelentést, és egyetlen csapattársamnak sem ártottam – tiszta a lelkiismeretem. Senkinek sem kívánom azokat az állapotokat, azt a fenyegetettséget, ahogy faggattak – mondta a lapnak Kereki.

A kőszegi születésű Kereki úgy véli, azért kerülhetett az állambiztonság célkeresztjébe, mert hosszú ideig ő volt az egyetlen vidéki játékos a válogatottban, melyben 1976 és 80 közt 37 alkalommal lépett pályára.Az 1978-as argentínai világbajnokságon szereplő magyar válogatott tagjai meglepődve fogadták a hírt. Zombori Sándor példáué a társai nevében visszautasította az állítást. Bálint László szerint a csapatvezetők között voltak „beépített” emberek, akkor mi szükség lehetett Kerekire. Nagy László hitetlenségének adott hangot.

További részletek a Borsonline oldalán -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!