Hírek

2014.10.30. 09:48

Drukkoljunk együtt a Szombathelyi Állatkórházban megműtött Bambinak!

Szombathely - Három állatkórház közül csak a szombathelyiben fogadták Bambit, a három hónapos szarvasborjút, amely jobb hátsó lábán nyílt csonttörést szenvedett.

Unger Tamás

Bambi gazdáját, Horváth Gyulát kérdeztük, hogy mi történt az állattal. Elmesélte, hogy már gyermekkora óta nagyon szoros kapcsolatban áll a természettel, szereti az állatokat, gyakran tanulmányozza a természet élővilágát, és védi, tiszteli a természetet.

Fotó: Unger Tamás

Rábapatyon létrehozta saját gazdaságát, amelyhez hozzátartozik a vadasfarm is, ahol Bambi, a kis szarvasborjú is él több más társával együtt. Bambi egy hete tagja a népes állatcsaládnak, Debrecenből hozta őt Rábapatyra Horváth Gyula. Első látásra beleszeretett a kis jószágba, így a több száz kilométer sem jelentett akadályt számára. Horváth Gyula nagyon fontosnak tartja, hogy az állatok békességben, egészségben és boldogan éljenek a farmján.

A helyi iskolába és óvodába járó gyermekek is gyakran kilátogatnak Horváth Gyula gazdaságába, hogy a természettel és az állatokkal ismerkedjenek. Horváth Gyula amikor észlelte, hogy mi történt a kis állattal, azonnal segítségért fordult az általa ismert állatkórházakhoz, hogy hol tudnának segíteni. A Szombathelyi Állatkórházban délután már fogadták is a kis jószágot, hogy minél hamarabb átessen a műtéten, és hogy minél nagyobb esélye legyen a felépülésre és gyógyulásra.

Dr. Peresztegi Attila és hozzáértő csapata végezte a beavatkozást. Elmondása szerint nem szokványos műtét volt, hiszen általában kis testű állatokat szoktak műteni. Ezen kívül nagyon súlyos nyílt csonttörést szenvedett az állat a lábán. Amíg a műtét zajlott, Gyulával beszélgettünk a váróban. A doktor úr elmondta, hogy amit lehetett, megtettek: beültették az implantátumot az állat lábába, és összességében a műtét jól sikerült, az elkövetkezendő 1-2 hétben dől el, hogy fog gyógyulni Bambi lába.

Drukkoljunk együtt a kis Bambinak, hogy mihamarabb felépüljön és egy későbbi cikkben beszámolhassunk a sikeres gyógyulásáról és virgonc ugrándozásairól!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!