Hírek

2016.06.11. 09:26

Dübörög a vizsgaszezon

SZOMBATHELY - Már javában zajlanak a vizsgák a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjában. A hallgatók május 16-tól június 24-ig adhatnak számot tudásukról. Közel 1700 hallgató vizsgázik a hetekben.

Bajdó Bettina

Az elmúlt és az előttünk álló hetekben az egyetem valamennyi felsőoktatási szakképzésben, alap-, mester- és osztatlan szakon, nappali és levelező tagozaton tanuló hallgatóját érinti a számonkérés. A vizsgákra közel 1700 tanuló jelentkezett - tudtuk meg Németh Pétertől, az Egyetemi Tanulmányi Központ koordinátorától.

- Ezekkel a vizsgákkal zárjuk le az idei tanévet - folytatta a koordinátor. - A diákok írásbeli, szóbeli és gyakorlati vizsgákon adnak számot a tudásukról. A tantárgyak kollokviummal és szigorlattal zárulnak. Szabályok rögzítik, milyen körülmények között vizsgáznak a hallgatóink. Azoknak, akiknek nem sikerül a vizsgájuk elsőre, további két lehetőségük van a javításra. Ha ezeken a vizsgákon sem veszik jól az akadályokat, élhetnek a rektori méltányossággal, s még egyszer próbálkozhatnak. Ez utóbbit azonban kevesen veszik igénybe, ugyanis a tanulmányok során csak egyszer jár.

A Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központban a közel 1700 hallgató írásbeli, szóbeli és gyakorlati vizsgákon ad számot a tudásáról. A tantárgyak kollokviummal és szigorlattal zárulnak. Fotó: Németh Richárd

A koordinátor hozzátette, jelentkezni a vizsgát megelőző munkanapon délig kell, egy vizsgaidőszakban háromszor próbálkozhat ugyanabból a tárgyból a hallgató, a tanulmányok során összesen nyolcszor. Vizsgadíjat csak a harmadik alkalomtól kell fizetni. A kollokvium ismétlése kétezer, a szigorlaté pedig háromezer forintba kerül.

A mai világban kifogyhatatlan a lehetőségek tárháza, hiszen az információk számos IT eszközön elérhetők. A diákok szinte mindegyike okostelefont használ, melyen keresztül azonnal hozzáfér az információkhoz, ami nemcsak a napi életüket, hanem a tanulmányaikat is megkönnyíti. Az egyetem oktatói is fontosnak tartják, hogy a hallgatók el tudjanak igazodni a tanulmányaikhoz szükséges információk között és ehhez megfelelő eszközöket használjanak.

Az esetleges csalásokra is felkészült az intézmény, a beadandó dolgozatokat, szakdolgozatokat egy plágiumkereső programon futtatják át az oktatók.

- Egy plágiumkereső szolgáltatásra fizettünk elő egy pályázatból - vette át a szót Csuk Csaba könyvtárigazgató-helyettes, a könyvtár szakinformatikusa. - A hallgató egy űrlapon keresztül feltölti a szöveges dolgozatát, ami átkerül a plágiumkereső adatbázisába és onnan az oktató kapja meg e-mailben a jelentést. Rajta kívül más nem látja dokumentumokat. Elsőrendű cél, hogy a hallgatók a hivatkozási szabályokat alkalmazzák. A jelentés nagymértékben segíti az oktatók értékelő munkáját, például nem kell végigböngészni/keresni az internetet ismerősnek tűnő szövegrészletek miatt. A gyakorlat azt mutatja, hogy hallgatóink tudnak a szolgáltatásról és többségük ügyel a felhasznált irodalmak szabályos hivatkozására.

A vizsgaidőszakban 466-an záróvizsgáznak, ezek június 6-a és 15-e között zajlanak. A diplomaosztó július 2-án, 10 illetve 14 órakor lesz a művelődési és sportházban. Idén sem kaphatnak diplomát azok, akiknek nincs nyelvvizsgájuk. A végzősöknek általában a 40 százaléka emiatt nem veheti kezébe a diplomáját. Pedig az egyetem támogatja a nyelvtanulást is.

- Pályázati forrásból fejlesztettük az idegen nyelvi képzést három területen, az általános idegen nyelvi képzést, az idegen nyelvű képzéseket és a szaknyelvi képzéseket - árulta el a projekt menedzsere, Barták Balázs. - Ennek köszönhetően valamennyi hallgatónknak ingyenes lehetősége van idegen nyelvi kurzusokon részt venni. A fejlesztés 2015 végén zárult, létrejött egy új szervezeti egység, az Idegennyelvi Központ.

Németh Péter hozzáfűzte még, hogy a vizsgák lezárultával még nem ér véget a munka az egyetemen, hiszen a felvétel előtt állóknak is ízelítőt kell adniuk a tudásukból. Az alkalmassági vizsgák részben lezajlottak az alapképzéseken (képi ábrázolás, kézműves, ének-zene, tanító, rekreációszervezés és egészségfejlesztés, sportszervező szakon) még áprilisban és májusban. Az osztatlan tanárszakra jelentkezők pályaalkalmassági vizsgái június végén, míg a képi ábrázolás, kézműves, ének-zene, osztatlan rajztanár és ének-zenetanár képzések gyakorlati vizsgái, továbbá a mesterszakosok motivációs beszélgetései június 29-e és július 7-e között zajlanak majd. Rövid két hetes időszakban több, mint 600 felvételiző fordul meg az intézményben. Az pedig, hogy kinek hogyan sikerült a felvételije, július 26-án az esti órákban derül ki a felvi.hu oldalon. Tavaly egyébként a legnépszerűbb a gépészmérnök szak volt, erre 194-en jelentkeztek. Ezt követte a rekreációszervezés és egészségfejlesztés 193 fővel, a harmadik helyre pedig a sportszervezés került 183 jelentkezővel.

A gépészmérnökképzésről már tapasztalatok is vannak: - 2015-ben 80 fővel indult a gépészmérnökképzés, az évfolyamon tanulók többsége teljesítette az első két szemeszter elvárásait. A tervek szerint lezajlott az első duális gyakorlat, a második folyamatban van. A partnercégek felkészülten, az egyetemi tananyaghoz igazodva bonyolítják a hallgatók felkészítését. A leendő gépészek és a vállalatok kölcsönösen elégedettek az eddigi tevékenységgel - foglalta össze Horváth Béla professzor, a Savaria Műszaki Intézet igazgatója, aki kiemelte: már kiválogatták a második évfolyam duális hallgatóit. - Reméljük, hogy első helyen jelölték a szombathelyi gépészmérnökképzést, és reméljük, hogy olyan eredményeket produkálnak, hogy fel tudjuk venni őket. Ismét 80 hallgatóval szeretnénk évfolyamot indítani 58 duális hellyel.

Az intézmény nyáron is folyamatosan szervez programokat. Június 13-a és 14-e között Nyitott egyetemmel várják érdekfeszítő, izgalmas előadásokkal a középiskolásokat. Június 25-én pedig Régi Diák Találkozót tartanak, melyen a 40-50 éve végzetteket köszöntik, valamint aranydiplomákat adnak át. Az egyetemen megbecsülik a volt hallgatókat, akik az egyetem társadalmi bázisát képezik, és az alma mater „jóhírét” viszik. Július első napján gépészlabort avatnak, 2-án pedig diplomaosztó ünnepséget tartanak. Július 9-én és 10-én részt vesznek az Országos Szent Márton Fesztiválon, az ide érkező fiatalokat szeretnénk megszólítani. A sportosok rajthoz állnak majd július végén a Sárkányhajó fesztiválon, augusztusban pedig az egyetemi központ kiköltözik a Savaria Történelmi Karneválra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!