Hírek

2014.10.14. 12:51

Egy-egy új képviselőt kell majd választani

Bozzai, Mesterháza - Hiányzik egy-egy képviselő mindkét településen. Ezért erre a helyre időközi választást kell kiírni a községekben.

Simon Erzsébet

A valasztas.hu oldalon Bozzai és Mesterháza települések vonatkozásában az szerepel, hogy a képviselőtestületi választás eredménytelen volt. Mindkét falu négy-négy képviselőt küldhet a testületbe, ennyien jelentkeztek is a posztra, ám mindkét helyen az egyik képviselőjelöltet polgármesterré választották. Mivel a sorban többen nem szerepeltek, a négy helyre csupán hárman maradtak. Ettől azonban a választás még nem eredménytelen, legalábbis a helyi választási irodák vezetői - Bozzai részéről Kiss Károlyné, Mesterháza tekintetében  dr. Vincze György - szerint. A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi 50. törvény 20. paragrafusának 4. bekezdése ugyanis kimondja: ha az egyéni listás választáson az e törvényben meghatározottnál kevesebb képviselőt választanak meg, a be nem töltött képviselői hely(ek)re időközi választást kell kitűzni.

Ez alapján tehát nem lehet eredménytelennek nevezni a választást, hiszen három képviselőt már megválasztottak, csupán egy helyért jelentkezhetnek majd a potenciális képviselők az időközi választáson. Vagyis a testület megalakulhat, a negyedik képviselő pedig később csatlakozik hozzá.

Némi bizonytalanság azonban érződik a történetben, ezért a jegyzők ajánlása nyomán megkerestük a Vas Megyei Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztályát, a megyei főjegyzőt, ám érdemi választ az ügyben nem sikerült szereznünk. Nem hivatalos értesüléseink szerint valószínűleg az elektronikus jegyzőkönyvek nem tudták értelmezni azt a helyzetet, hogy bár a választás eredményes volt, egy képviselői hely tekintetében mégis időközi voksolást kell tartani.

Bozzaiban két független polgármesterjelölt volt: Csizmadia Fanni és Kéry Szabolcs. A négy képviselői helyre négy független jelölt aspirált: Marasztó Gyula, Süle József, Peresztegi Viktor és Csizmadia Fanni. Polgármesterré Csizmadia Fannit választották, így csak három képviselője lett a falunak.

Mesterházán is ketten indultak a faluvezetői posztért: Marton István és Dohi Zsolt, és itt is négyen pályáztak a négy képviselői helyre: Őri Zoltán, Dohi Jánosné, Martonné Jancsó Mária és Dohi Zsolt. A polgármester Dohi Zsolt lett, a három képviselő mellett itt is hiányzik ily módon a negyedik.

Időközi választást a vasárnapi voksolás napját követő százhúsz napon belül a helyi választási bizottságoknak kell kitűzniük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!