Hírek

2016.07.01. 18:32

Egységben van az erejük - Szövetkezeti napot ünnepeltek Szombathelyen

Szombathely - Három szövetkezet ünnepelte tekézéssel a Nemzetközi Szövetkezeti Napot, a nap végén a legjobbakat díjazták is.

Budai Dávid

Ahogyan minden évben, úgy most, a 94. Nemzetközi Szövetkezeti Nap alkalmából is összegyűltek a Vas megyei szövetségek képviselői. Tegnap az Arborétum Sportcentrumban az Áfészek Vas Megyei Egyesülete, a Mezőgazdasági Termelők Vas megyei Szövetsége és a Vas Megyei Iparszövetség csapatai a hagyományoknak megfelelően tekeversenyen mérték össze erejüket. A legeredményesebbek ezúttal az iparszövetség tagjai voltak, így őket illette a vándorserleg. A barátságos versengés után a jelenlévő tagok megemlékeztek a szövetkezetek nemzetközi napjáról is, amelynek idei szlogenje: Cselekedjünk egy fenntartható jövő érdekében! Elhangzott: a szövetkezetek fontos partnerek lehetnek ennek megvalósításában.

Kovács Vince, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszöntőjében elmondta: az egyre fejlettebb technikai eszközökkel egyre homályosabb célokat akarnak megvalósítani. A szövetkezetek azon szegmensei a gazdaságnak, ahol ezek a homályos célok kivilágosodhatnak. Ahogyan a kamara, úgy a szövetkezetek szlogenje is lehetne az. hogy együtt könnyebb. A kamara elnöke gróf Széchenyi Istvánt idézte, amikor azt mondta: „Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen.”

- Manapság ritka, hogy az emberek ilyen hosszú időre megállnak, csak azért, hogy szabadon beszélgessenek. Ünnepelni kell, mert az ünnepek nélkül kiszárad a szív - tette hozzá a kamarai elnök.

A szövetkezeti nap alkalmat adott a különböző díjak és elismerések kiosztására is. A Mezőgazdasági Termelők Vas Megyei Szövetsége MOSZ emlékérmet adományozott Dala Lászlónénak, a Rábamenti Agrár Kft. nyugalmazott könyvelőjének, Kereszturi Csabának, a Hetyei Berzsenyi Agrár Kft. ügyvezetőjének, Katzer Attilának, a Hetyei Berzsenyi Kft. műszaki vezetőjének, valamint Németh Istvánnak, a Vasi Agro-Pannónia Kft. növénytermesztési ágazat-vezetőjének.

Az ÁFÉSZ-ek Vas Megyei Egyesülete gróf Károlyi Sándor Gazdaságfejlesztési Nagydíjban részesítette Kovács Ferencet, az Őrség és Vidéke ÁFÉSZ elnökét. Szövetkezeti Érdemrend kitüntetésben részesült Németh Jánosné, a RépcementiCoop Kft. számviteli vezetője nyugdíjba vonulása alkalmából. Vas Megyei ÁFÉSZ Érdemérmet kapott Farkas Emilné boltvezető,  a Cell-Coop Kft munkatársa, Bárdosi Lászlóné boltvezető, Kurczné Nagy Zsuzsanna boltvezető-helyettes, Dégesicsné Poór Mária boltvezető-helyettes, valamint Szekeres Jánosné tablózó, a Szombathely Coop Zrt. munkatársa. Ők öten kitüntetéseiket a taggyűlési rendezvényeken vették át.

A Vas Megyei Iparszövetség tagjai közül a Magyar Iparszövetség Elismerő Oklevelét vehette át Majtényi Róbert, a Sabina Zrt. kárpitos részlegvezetője, Kopácsiné Szemes Zsuzsa, a Sabina Zrt. minőségellenőre, valamint, Kálmán Annamária, a Villszöv Zrt. munkatársa. A Magyar Iparszövetség Emlékgyűrűjét dr. Szabó Tibor vehette át a Vas Megyei Iparszövetség tagvállalatainak foglalkozás-egészségügyi ellátását végző munkájáért. A hagyományokhoz híven a kitüntetések átadására a Magyar Iparszövetség évzáró elnökségi ülésén, 2015 decemberében került sor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!