Hírek

2017.01.22. 06:46

Életveszélyes sérült a harmadik emeleti tűzben

Szombathelyen 79 embert ki kellett menteni.

Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Teljesen ki kellett üríteni egy négyemeletes társasházat szombat éjjel Szombathelyen, a Dr. Szabolcs Zoltán utcában, amikor eddig ismeretlen okból kigyulladt egy harmadik emeleti helyiség. A tűzoltók Szombathelyről és Sárvárról is jöttek az oltáshoz, és magasból mentő járműre is szükség volt. A helyszínen 5-6 mentőautó is tartózkodott.

Fotó: Simon István

A tűz miatt információink szerint egy ember súlyos, életveszélyes állapotban került kórházba, többeket füstmérgezés gyanújával vizsgálnak, és mintegy száz embernek kellett elhagyni az otthonát, ezért sokan pizsamában vártak a -7 fokban az utcán, amíg az ÉNYKK buszai a helyszínre érkeztek, illetve a közelben lévő Mentőszolgálat épületében is kinyitottak egy helyiséget, hogy melegedni tudjanak az evakuált emberek.

Fotó: Simon István

Úgy tudjuk, hogy a házban már négyszer is volt hasonló tűzeset korábban, de akkor szerencsésebben megúszták a lakók. A helyszínen többen is elmondták, hogy ezekben a helyiségekben sokan szemetet, papírt és régi ruhákat tárolnak szabálytalanul és a lakók azt gyanítják, hogy nem véletlenül gyulladt már többször ki egy-egy ilyen tároló.

Fotó: Simon István

Legfrissebb információink szerint egy ember súlyosan, négyen pedig könnyebben megsérült a szombat éjjel keletkezett tűzben, őket a mentők a helyszínről kórházba szállították.

Fotó: Simon István

Összesen 79 embert kellett kimenekíteni, akik két melegedőbuszban és a mentőállomás épületében megnyitott teremben várhatták meg a munkálatok végét.

A katasztrófavédelem jelentése szerint a tárolóban keletkezett tűz szerencsére nem terjedt át másik helyiségekre, de a lépcsőház füsttel telítődött, ezért mindenkit ki kellett terelni az épületből.

Fotó: Simon István

Az oltási és az utómunkálatok befejeztével valamennyi lakó visszatérhetett otthonában a szombathelyi Szabolcs Zoltán utcában.

Fotó: Simon István

A lángokat a szombathelyi és a sárvári hivatásos tűzoltók fojtották el - ugyanők végezték az emberek kimenekítését, később pedig az utómunkálatokat, közte a lépcsőház füstmentesítését is, a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával. Az épület átvizsgálását követően kiderült, hogy mind a négy szint lakásaiba visszatérhetnek az ott élők. Áramszolgáltatás jelenleg csak az első három szinten van, a központi rendszerről üzemelő fűtés viszont mindegyik otthonban biztosított.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!