Hírek

2009.12.02. 03:26

Elfogadták a 2010-es körmendi büdzsé koncepcióját

A jövő évi költségvetési koncepciót tárgyalták legutóbbi ülésükön a körmendi képviselők. Eddig sem voltak könnyű évek, a 2010-es sem kecsegtet sok jóval.

Kozma Gábor

Ezt követően tértek rá a jövő évi költségvetési koncepció tárgyalására a testület tagjai. Bebes István polgármester hangsúlyozta, hogy eddig sem voltak könnyű évek, ezután sem lesznek. Sőt, a növekvő állami elvonások miatt nem várt helyzetek is lehetnek. Ám jó az esély arra, hogy Körmend a jövőben is megőrizze működőképességét.

Számos képviselő fejtette ki véleményét az önkormányzatiság egyik legfontosabb kérdéséről és feladatáról. Egyed Gyula szakbizottsági elnök az elért szint megőrzését kérte, s megígérte, hogy a jövőben a szükségesnél is fokozottabban ellenőrzik a gazdálkodást. Az oktatási intézmények eddig sem pazaroltak, a további elvonások már a szakmai színvonalat veszélyeztetnék.

A koncepció nem számol nagyobb átrendezéssel. Több adót szeretnének beszedni, változatlanul hagynák a létszámot, de mindez függ a központi költségvetéstől. Szabó Ferenc alpolgármester szerint egyre többször fordul elő, hogy az állam belekényszeríti az intézményeket egy adott rendbe, majd pár év múlva változtat, s az ellenkezőjét követeli.

- Ez elbizonytalanít, és káros is. Azért, mert a tervezhetőség labilissá válik. Ha megnézzük a százalékokat, azt látjuk, hogy jelentős pénzt vonnak el az önkormányzatoktól. Esetünkben 100 millióról van szó, ez hiányozni fog. Jó lenne megőrizni az étkezési jegyet s egyéb juttatásokat is - így a városatya, aki érzékeltette a várható elvonások hatásait is. - A bér jövőre 138 millióval csökken, ennyivel kevesebb pénzt fognak elkölteni Körmenden. Mindez tovább szűkítheti az amúgy sem gyors gazdasági fellendülést.

Czvitkovics Gyula alpolgármester a pályázatok növekvő szerepére hívta fel a figyelmet.

- A képlet az, hogy olyan pályázatokat kell befogadni és kidolgozni, amelyek pénzt hoznak. Megemlíteném a Várkertet, amelyre költenünk kell. Mert a jövőben, a pályázati lehetőségek függvényében bőven megtérülhet az ide beruházott összeg - hallottuk. Bebes István polgármester részletesen szólt a költségvetési koncepció főbb pontjairól, kijelentve: az anyag alkalmas a további építkezésre.

- Az előző évek reális talaján kell maradnunk. A város ismert volt eddig is arról, hogy nem kergetett teljesíthetetlen álmokat. Ha bejönnek az elképzelések, ha az állam most már tényleg tartja a szavát, akkor jelentős beruházások valósulnak meg. Jövőre meglehet a 8-as elkerülő út építési engedélye, a kiviteli tervek 2011-re elkészülnek, és a munkák 2012 végén elindulhatnak. Jó lenne persze ezt kőbe vésni... Az M8-as esetében csúszik a környezetvédelmi engedély, itt két év múlva várható mozgás. A Fő tér átépítése, ennek ütemezése ismert. Vagyis a kastély-kudarc ellenére maradtak még kitörési pontok, s persze a Batthyány-projektről sem mondunk le - hangsúlyozta a városvezető.

A közgyűlés végül 11 igen, 3 nem és 2 tartózkodással elfogadta Körmend jövő évi költségvetési koncepcióját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!