Hírek

2016.07.23. 08:18

Elismert könyvtárigazgató - Önmagában egy vezető nem sokat ér, kell mellé egy építő csapat

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete emlékérmét kapta Barki Katalin, a NymE Savaria Egyetemi Központ könyvtárának igazgatója. Az elismerést a könyvtáros szakma országos közössége előtt, az MKE 48. Vándorgyűlésén adták át Veszprémben.

Merklin Tímea

A díjat évente 5-6 arra érdemes könyvtáros kaphatja, Barki Katalint a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Vas megyei szervezete terjesztette fel, amelynek képviselői - Szombathelyről, Bükről, Vasvárról, Kőszegről, valamint Körmendről - szép számban részt vettek a 700-800 fővel megrendezett, veszprémi szakmai fórumon.

- Örömömben elsírtam magam, amikor előzetesen tudomást szereztem az MKE-emlékéremről, annyira meglepett - mondta Barki Katalin. - Úgy gondoltam, hogy a 2008-ban kapott Szinnyei-díj a szakmai kiteljesedés számomra, hiszen ez a legmagasabb állami kitüntetés, amit könyvtáros elérhet. Eszembe sem jutott, hogy a helyi civil szervezet is elismeri a munkámat. Nem is a Barki Katalin név a szakmában, hanem az egyetemi könyvtár. Önmagában egy vezető nem sokat ér, kell egy építő csapat, amely végigviszi az elképzeléseket, nélkülük nincs siker.

MKE-emlékérmet kapott Barki Katalin, az egyetemi könyvtár igazgatója
Fotó: Merklin Tímea

Az egyetemi könyvtár 2007-ben elnyerte az Év könyvtára, 2013-ban pedig a Minősített könyvtár címet. Felismerve az oktatás paradigmaváltásának szükségességét az intézmény példaértékű tanulástámogató szolgáltatási rendszert hozott létre és tart fenn most is.

- Elkötelezett híve vagyok a minőségnek, a minősítésnek, a „mindig előremenni" szemléletnek, hogy mindig találjuk meg azt a szakterületet, ami újszerű, sőt egyedülálló az országban. Sok könyvtár hív szakértőnek, előadást tartani - fűzi tovább a szót Barki Katalin. - Elismert az egyetemi könyvtár, mert bátrak voltunk, vállalkozóak, mertük megméretni magunkat. A tanulástámogató szolgáltatási rendszerrel messzire jutottunk. Nyitottunk a digitális szolgáltatások irányába, integrált könyvtári rendszert működtetünk. Szolgáltatunk videómegosztó portálnak, 800 körüli felvétel van a videotóriumban. Korábban filmfelvételek készültek a hallgatók tanítási gyakorlatáról, amit aztán lehetett elemezni, sokat tanultak abból a hallgatók, hogy magukat visszanézték. Ezt újra be lehetne vezetni, a pedagógusképzés kitörési pontja lehet. Plágiumkereső, amin a szakdolgozatokat átfuttatjuk, Magyarországon először az Óbudai egyetemnek és nekünk volt, most kezdik bevezetni más felsőoktatási intézményekben is.

Barki Katalin az elsők között vett részt e-tananyagok fejlesztésében, könyvtári informatikai rendszerek hálózatok, adatbázisok fejlesztésében. Könyvtári vezető és szervező tevékenysége mellett óraadója a SEK Könyvtár és Információtudományi Tanszékének. A Magyar Könyvtárosok Egyesülete tanácsának tagja, a helyi szervezetnek hat évig volt titkára, két éve elnöke. Sikeres szakmai munkája mellett emberséges, közösséget épített maga körül, magáénak tudhatja közvetlen környezete és az országos szakma elismerését. 2014-ben a „Közösségi Kultúráért" díjat is átvehette a Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesülettől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!