Élő pajzsnak tekintették a magyar katonákat - A 73 éve történt doni áttörésre emlékeztek Szombathelyen

„ Fúj a szél, suhog a fergeteg: vajon hazatalálok-e? / Vagy évszázadokról évszázadokra / megyek, csak megyek, egy katona a hóban, / és előttem és mögöttem lábak, hátak / katonák vonulnak az idő peremén, egyre távolodva ” Vihar Béla Egy katona megy a hóban című versét Prikazovics Ferenc mondta el több száz emlékező, köztük egykori doni katonák előtt, kedden délelőtt Szombathelyen a Martineum Felnőttképző Akadémia udvarán lévő pápai keresztnél.

A doni áttörés 73. évfordulóján Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Recski Szövetség Nyugat-dunántúli Szervezete és a Szombathelyi Egyházmegye tartott kegyeleti megemlékezést. Prikazovics Ferenc és Pogácsás Zsuzsanna ünnepi műsora után Vitéz Fonyódi László, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület Vas Megyei Szervezetének elnöke emlékezett meg a doni hősökről.

1943 januárjában a második magyar hadsereg egyéves hadszíntéri tevékenysége torkollott tragédiába a Don-kanyarnál. A csaknem 120 ezer honvéd és munkaszolgálatos elvesztését súlyos tragédiaként élte meg a nemzet, annál is inkább, mivel a háborúba kényszerült országnak ez volt az első komoly vesztesége. Fonyódi László hangsúlyozta, elsősorban rájuk emlékeznek ma, de nem feledkeznek meg a világháború többi áldozatáról, és az itthon maradt hozzátartozókról sem.

200 ezer magyar katona 200 kilométeres arcvonalon próbálta feltartóztatni a túlerőben lévő szovjet csapatok támadását, páncélos támogatás nélkül, minimális tüzérséggel a -30 fokos orosz télben. Nap mint nap tapasztalhatták, hogy szövetségeseik csak élő pajzsnak tekintik őket, eleven masszának, amely lelassítja a szovjet csapatokat. Azt a parancsot kapták, hogy állásaikból egy tapodtat se hátrálhatnak. Látszólag kegyetlen parancs, de még mindig így volt nagyobb esélyük a túlélésre, mintha a kietlen hósivatagba kellett volna visszavonulniuk. Aztán eljött ez a pillanat is. El kellett indulni a 2 ezer kilométerre lévő otthon felé. Sokak számára ez reménytelen vállalkozás volt. Az áldozatok magyar katonák voltak, akik parancsnokaikra bízták életüket. Végül a 200 ezer katonából csupán 75 ezren tértek haza. A II. világháborúban Magyarország összes vesztesége 1 millió 683 ezer fő. Aki katonát küld idegenbe, minden szempontból felelősséggel tartozik érte. Amikor kiképzünk és felszerelünk katonákat, jusson eszünkbe százszor is a doni tragédia és tegyünk meg mindent, hogy soha többé ne fordulhasson elő még hasonló sem.

Az ünnepi beszéd után a megjelent emlékezők, egykori doni katonák és hozzátartozóik elhelyezték az emlékezés virágait és mécseseit. Miután főhajtással adóztak az elesett katonák emléke előtt, a Kálvária (Szent Kereszt) templomban Gaál Sándor plébános mondott szentmisét a doni harcokban részt vett katonákért.

„Édes jó Istenünk segíts meg bennünket / A Don partján küzdő magyar honvédeket / Kérjük adjál erőt testünknek, lelkünknek / Hogy elviselhessük sok szenvedésünket / Szálljon megsegítő áldásod Hazánkra  / Segíts minket haza szép Magyarországra. Ámen” (A Don menti honvédek imája)