Hírek

2016.12.02. 10:17

Embercsempészek ellen emeltek vádat Szombathelyen

Szombathely – Öt ukrán állampolgárt vádolnak embercsempészettel.

Bakos Ágnes

Június 2-án fogták el őket az M86-oson, éppen 27 menekültet szállítottak - embertelen körülmények között.

Embertelen körülmények között szállították a 27 migránst – derül ki a vádiratból. Egy személyszállításra egyébként alkalmatlan gépkocsi 11 köbméteres rakterében zsúfolódtak össze a menekültek. Egymáson feküdt az öt pakisztáni és a 22 afgán nemzetiségű migráns. A zsúfoltság és a gépkocsi rakterében uralkodó körülmények miatt testi-lelki szenvedésnek voltak kitéve – ezt állapította meg a nyomozás.

Egy sofőr volt, a másik négy csempész „előfutóként" dolgozott: egy másik autóval mentek, telefonon tartották a kapcsolatot a menekülteket szállító autóssal. Ausztriába tartottak a migránsokkal, mint kiderült, nem először csempésztek. Idén áprilistól a júniusi elfogásukig ötven embernek segítettek Ausztriába vagy Horvátországba jutni, legalábbis a magyar államhatárig. Az öt vádlottból négy egy szervezetten működő csoport tagja volt, ötödik társukat csak esetenként szervezték be a „munkába". Pénzt kértek a fuvarokért, változó összegű volt a tarifa, a pénzt szétosztottak egymás között.

Az öt ukrán állampolgár június óta előzetes letartóztatásban van, most a Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség „embercsempészés minősített esetével" vádolja őket – tájékoztatott dr. Simon József főügyész, címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!