Hírek

2015.12.29. 15:25

Értékes és sikeres év volt - Államtitkárként és képviselőként is mérleget vont V. Németh Zsolt

Vasvár, Budapest - Államtitkárként és országgyűlési képviselőként is mozgalmas évet tudhat maga mögött V. Németh Zsolt, aki nem csak értékmentőként, de zenészként és nagypapaként is helytáll.

Nagy Ildikó

Szerencsére a kürtőskalács, a szelektív hulladékgyűjtés és a szőlőtőke nem korbácsol különösebb politikai indulatokat, így tulajdonképpen ideális közegben teheti a dolgát V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára. És hogy ez így van, jelzi az is, hogy a biodiverzitásra (biológiai sokszínűségre) törekvéssel  kapcsolatos stratégiát és a Nemzeti Környezetvédelmi Programot 97, illetve 95 százalékos támogatottsággal fogadta el a parlament - ezt mindenképpen sikerként értékeli a vasi politikus. Akárcsak azt, hogy az év elején bevezetett szelektív hulladékgyűjtés nem várt eredményeket hozott, és több hulladéktípus esetében megduplázódott az újrahasznosítható anyag mennyisége. Ami pedig a Földművelésügyi Minisztérium bokrétájának számító hungarikumokat illeti, büszkeséggel tölti el, hogy immár nem csak itthon, de a környező országok magyarlakta területein is valóságos népmozgalommá vált az értékek gyűjtése. Magyarországon 550 településen alakultak helyi értéktár bizottságok, és minden megyében lajstromba vették a helyi közösségekhez tartozás érzését is erősítő értékeket. Amolyan megyei brandfejlesztés kezdődött, mondja V. Németh Zsolt, aki a régi gyümölcsfajták gyűjtésével maga is kiveszi a részét az értékmentésből, és büszkén említi, hogy a  gyümölcsösében idén először termett az a kékalma, amelynek oltógallya az Ojtozi-szorosból, Benedek Elek kertjéből származik.

Fotó: Földművelésügyi Minisztérium

Az agrárfejlesztés területén a sikeres,  bár jellemzően az Alföldet érintő  tanyaprogram mellett  a  falusi szőlőhegyek megújítását segítő mintaprojektet emeli  ki  az  idei sikerlistáról, már  csak vasi vonatkozása miatt is, hiszen e programba az oszkói szőlőhegy is bekerült. Az országos eredmények közül semmiképpen nem hagyja ki az ország környezetvédelmi állapotáról szóló, néhány napja napvilágra került jelentést, amely szintén a jó irányt jelzi, hiszen kiderül belőle, hogy nőtt az erdőterületek nagysága és a tisztított szennyvíz aránya, csökkent a kibocsátott hulladék mennyisége, és javult a levegő minősége.

V. Németh Zsoltnak nem csak államtitkárként, de egy kibővült vasi körzet országgyűlési képviselőjeként is sok kellemes élményben volt része 2015-ben. Mint mondja, Szentpéterfától Ikervárig számos kiváló helyi közösséget ismert meg, és büszke arra, hogy az ünnepeik részese lehetett. Hogy ezek közül csak egyet említsünk: az 50. születésnapját ünneplő táplánszentkereszti citerazenekar jubileumán ő is együtt muzsikált az ünnepeltekkel. A körzetében megvalósult fejlesztések közül a nádasdi elkerülőút megépülését, a körmendi és az oszkói csatornarendszer kiépítését, a vasvári geotermikus fűtési rendszer megvalósulását emeli ki, és nem sorolja fel azt a több tucat vasi települést, amelynek önkormányzatai, egyházi és civil közösségei - jelentős kormányzati támogatással - a mindennapi munkavégzést jelentősen megkönnyítő gépkocsihoz jutottak.

Bár pontosan nem számolta össze, de államtitkárként és országgyűlési képviselőként 2015-ben több mint 250 rendezvényen vett részt, és az ország, Vas megye legkisebb településeiről is számos szép, a további munkájához erőt adó élményt szerzett.

V. Németh Zsolt a magyar vidék ügyei és a vasi választókörzete iránt elkötelezett politikusként továbbra is tartja magát ahhoz az évekkel ezelőtt meghozott szabályhoz, hogy a héten eggyel többet alszik a saját, vasvári ágyában, mint budapesti otthonában: hétfőn hajnalban indul Budapestre, csütörtökön este pedig ismét itthon van, így a vasvári Kármentő zenekarnak sem kell nélkülöznie a próbákon nagybőgősét.

Az ünnepeket természetesen ő is a családja körében töltötte. Saját és felesége nagy örömére mindhárom fiuk a vasvári szülői házban él, Dani fiuknak köszönhetően pedig immár egy kétéves kisunoka is gondoskodik arról, hogy a pihenőnapok is mozgalmasan teljenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!