Hírek

2012.11.05. 19:37

Esély egy élhetőbb élethez - Segítsünk együtt Botondnak

Magyarlak - Van egy takaros ház a Kossuth Lajos utcában, ebben egy olyan kisfiú él, akinek minden egyes nap küzdelem. Lapunk új jótékonysági akciót indít: anyagi segítséget szeretnénk nyújtani, hogy a kisfiúnak elviselhetőbbek legyenek a napjai.

Bajdó Bettina

Horváth Botond és családja küzdelmét egyszer már bemutattuk az újságon keresztül. Most ismét ellátogattunk hozzájuk, hogy próbáljunk segíteni a nehéz körülmények között élő hattagú családnak. A Kossuth utcai ház ajtajában Horváth Antal, a nagypapa vár bennünket, s invitál be. A két és fél éves kisfiú nagymamája, Horváth Antalné karjában fekszik, s cumisüvegből próbál enni. Evés közben a nagymamát nézi, közben pedig hatalmas mosolyra húzódik a szája. Megtudjuk, születésekor derült ki, hogy Botondnak szájpadhasadéka, azaz farkastorka van. Már magában ez is nagy probléma. Egyéves korában tűnt fel, hogy  a kisfiú nem mozgatja végtagjait, nem áll fel.

Elvitték az orvoshoz, aki elküldte CT-re, s akkor kapták meg a lesújtó diagnózist. Botondnak kisagyhiány-rendellenessége van. Emiatt a lábát sem tudja mozgatni, nem tud ülni, egyedül csak a kezével dolgozik. A család minden követ próbál megmozgatni, azonban jelenleg Magyarországon nincs segítség Botond számára. Egyetlen megoldás az őssejtbeültetés lenne, ezt Bécsben, egy klinikán végeznék el. A műtét és a kezelések 3,5 millió forintba kerülnek. Nem tudni, hogy milyen hatása lenne a beültetésnek a kisfiúnál, de az biztos, hogy a jelenlegi állapota valamelyest javulna.

- Hatan élünk két kis szobában - mondja a nagymama. - A fiam a három gyerekével ideköltözött hozzánk. Nem tehetett mást, a gyerekek édesanyja ugyanis elhagyta őket, amikor Botond egyéves volt. Azóta szinte nem is látták a gyerekek az édesanyjukat, aki még gyerektartást sem fizet. Havonta 27 ezer forintot kapok, ebből még Botond gyógyszerei sem jönnek ki. A férjem rokkantnyugdíjas, a fiam pedig rengeteget dolgozik, hogy el tudja tartani a családot. Nyolc évvel ezelőtt jelzáloghitelt vettünk fel a házra, hogy fel tudjuk újítani. Akkor még nem voltak itt a gyerekek, tudtunk fizetni. Ma már sajnos több százezer forint mínuszban vagyunk. Az a szerencsénk, hogy a nyolcéves Erik és a hatéves Melinda nagyon megértők, s megelégszenek azzal, amit mi tudunk adni nekik. Elfogadják, hogy a testvérüknek többre van szüksége, ezért nekik kevesebb jut.

Botondra több műtét is vár. Szeretnék a szájpadhasadékát megműteni, hogy rendesen tudjon enni. A családnak autója sincsen, a beteg kisfiút a nagymama hordja vonattal Szombathelyre orvoshoz. A faluban az ismerősök  összefognak, s próbálnak fuvart szervezni nekik, hogy a másik településen lévő vasútállomásra eljussanak. Horváth Antalné állapota is folyamatosan romlik, kezdődő gerincsérve van, ezért egyre nehezebben emeli meg a kisfiút. Estére már nagy fájdalmai vannak, de azt mondja, amikor lefekszik, csak azért fohászkodik, hogy reggel újra fel tudjon kelni, s el tudja látni az unokáját. Szeretne neki megadni mindent, főleg az esélyt ahhoz, hogy élhetőbb életet élhessen. Tudja,  az őssejtbeültetés sem tesz majd csodát, de talán annyit segít a kisfiú állapotán, hogy könnyebb lesz majd ellátni. Megkérdeztük a két testvért, hogy minek örülnének a legjobban, miben segíthetünk. Azt mondták, semmire sincs szükségük, csak azt szeretnék, ha Botond meggyógyulna. 

 

Segítsünk együtt Botondnak!

A Pannon Lapok Társasága és a Vas Népe az elmúlt éveben többször indított  olyan akciót, melyben a bajbajutottak megsegítését tűzte ki célul. Olvasóink segítségével tavaly  a kórház gyermekonkológiai osztályának gyűjtöttünk. Most újabb jótékonysági akciót indítunk, s próbálunk segíteni egy beteg kisfiúnak, Horváth Botondnak. Az édesapja és a nagyszülei mindent megtesznek érte, ám van, amit segítség nélkül nem tudnak megadni. Az őssejt segítségével esélyt ahhoz, hogy Botond napjai elviselhetőbbek legyenek. Ha szeretnének segíteni, az alábbi számlaszámon várjuk az adományokat: Vas Népe-adomány 10300002-10583146-49020043.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!