Hírek

2017.04.29. 12:35

Eseménydús napok állnak mögöttünk Vas megyében

MEGYEI KÖRKÉP - Kőszegen ismét bekerültek a szőlővesszők a Szőlő Jövésének Könyvébe, könnyek közt üdvözölték újra itthon nagyszerű tornászunkat, Dévai Boglárkát, Celldömölkön megtartották a Weöres Sándor Országos Színjátszó Találkozó vasi fordulóját - mutatjuk a hét legfontosabb eseményeit.

Vas Népe

Idén már 277. alkalommal rajzoltak Kőszegen a Szőlő Jövésének Könyvébe: a gyászos tavalyi év után jobb termésben reménykednek a gazdák.

A Jurisics térről díszes kísérettel vitték a várba a frissen leszedett hajtásokat, ahol Németh János festőművész ezúttal is bemásolta a hajtásokat a Szőlő Jövésének Könyvébe

A szőlőhajtásokat 1619 óta bemutatják a város elöljáróinak. Táncosok, fúvósok, borbarátok, kőszegi polgárok, a lovas bandérium és persze a kőszegi darabontok is kísérték Szent György-napi szokásos útján a Borok Házától a Jurisics térre az 1740 óta vezetett Szőlő Jövésének Könyvét, amely 250 éven keresztül fogadta be a művészi gonddal megrajzolt szőlőhajtásokat. 27 évvel ezelőtt új könyvet nyitottak az elkövetkező újabb negyed évezredre, ahová Németh János festőművész ezúttal is bemásolta a hajtásokat.

Fesztiválhangulat a celli Koptik Odó utcában, a mesebeli mézeskalács-házikónak is beillő Soltis Színház épülete előtt. Rumini és csapata nagyon izgult a fellépés előtt

Celldömölkön a Soltis Lajos Színház immár harmadszor vállalta a Weöres Sándor Országos Színjátszó Találkozó vasi fordulójának megrendezését. Az idén huszonhatodszor léptek színre az általános iskolás korú gyerekek országszerte a Weöres nevével megrendezett, felmenő rendszerű színjátszó találkozón. A szervező társulat évek óta sikerrel működteti gyerekstúdióját, így előadásokkal is készültek. A Soltis Színház képzett drámapedagógusai is jól jönnek ilyenkor: amíg a zsűri értékel, ők foglalkozást tartanak a gyerekeknek.

Óriási szeretettel és megható köszöntőkkel fogadták edzők és tornásztársak Dévai Boglárkát (szemben, középen), a Szombathelyi Sportiskola torna-szakosztályának első Európa-bajnoki (bronz)érmesét

Óriási szeretettel, megható köszöntőkkel fogadták edzők és tornásztársak Dévai Boglárkát, a Szombathelyi Sport-iskola torna-szakosztályának első Európa-bajnoki (bronz)-érmesét. Bogi egyik edzőjével, Rácz Gáborral a helyszínen élhette át az öröm első pillanatait, most Vizer Erzsébet nyakába borulva is lerótta háláját.

Bebes István polgármester Szinetár Miklós gyermekeivel, Ildikóval és Csabával a Vadászlak Szinetár Miklós-emlékszobájában beszélgetett

Körmenden is ünnepeltek: fél év elég volt ahhoz, hogy megszépüljön a Vadászlak. A jelenlegi állapot még nem lehet a végeredmény - emelte ki Bebes István, Körmend polgármestere az ünnepélyes átadón. Ez az épület ugyan elkészült, de a teljes kastély-együttesben lesz még munka.

A város és a térség turisztikai vonzerejét meghatározza a Batthyány-kastélyegyüttes, a hozzá kapcsolódó csaknem negyvenhektáros kerttel. A Vadászlakot hányatott sors jellemezte az elmúlt években, így az, amit a rekonstrukciós munkák után látni lehet, mindenkit ámulatba ejt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!