Hírek

2016.12.02. 10:06

Ezerből a legjobb négy közé

A PénzSztár verseny országos döntőjébe jutott a szombathelyi csapat.

Tóth Kata

Az országos döntőbe kerültek a PénzSztár, középiskolásoknak meghirdetett pénzügyi-gazdasági versenyen, és nagyon büszke rájuk a felkészítő tanáruk, az iskola, a város – jogosan. December 8-án együtt szurkolhatunk az SZOSZSZC Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma négyfős, Hiteljárókeret nevű csapatának: Molnár Alexandrának, Bokor Patriknak, Ferencsák Donátnak és Lang Dánielnek.

Fotó: Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium

Kardos-Balassa Krisztina, a felkészítő tanáruk mesélt arról, hogyan menetelt a döntőig a négy fiatal, mindannyian a 12/B-ből.

– A PénzSztár versenyre, ami játékos formában méri fel a diákok tudását és fejleszti a pénzügyi kultúrájukat idén majdnem ezer négyfős középiskolás csapat nevezett. Október 13-án két online selejtezővel kezdtek a tanulóink, akik mindannyian nagyon szorgalmasak, és kimagasló tanulmányi eredményeik vannak. Könnyű őket motiválni, újabb és újabb szakmai ismereteket akarnak szerezni. Az online selejtezőn fordulónként nyolcvan kérdést kaptak, és egy tesztsort kellett kitölteniük megadott időre. A gyerekeknek az iskola adott termet, hogy együtt, egy helyen le tudjanak ülni a számítógépekhez. Mindössze egy perc állt rendelkezésre egy kérdés megválaszolására.

A tanárnő azt mondja, a szakmai órákon nyilvánvaló volt, hogy a csapattagok naprakész tudással rendelkeznek, szeretik a kihívásokat, bírják a versenyhelyzetet. Az összesített pontszámok alapján be is kerültek a megyei selejtezőbe. Azt október 27-én, a NAV Vas megyei Adó- és Vámigazgatóság dísztermében tartották – ott is első helyen végzett a Hiteljárókeret. Vas megye legjobbjaként a regionális döntőre kaptak ezzel meghívást. Erőteljes felkészülés kezdődött: a csütörtöki fordulókat követően péntektől délutánonként, sokszor kora estig készültek. Pénteken és hétvégén a közösségi oldalon, cseten tartották a kapcsolatot. A szükséges ismeretanyag egy része – pénzügy, adózás, számvitel, gazdasági alapok, statisztika – már a rendelkezésükre állt. Ezt kiegészítették a verseny honlapján található segédanyagokkal, aktualitásokkal. A felkészülésbe bevonták a szakmai, közismereti tanárokat és az igazgatót is, igazi csapatként segítette őket mindenki. Pénzügyi, adózási, banki, biztosítási, történelmi, EU-s ismereteket is igényeltek a feladatok. Mindenki a szakterületének megfelelően adott segítséget. Otthoni tanulást  is kívánt a munka. Az infláció, az alapkamat mértéke, a napi árfolyamok – naprakésznek kellett lenniük mindenben.

Fotó: Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium

A november 10-i régiós fordulóra házi feladatuk is volt. Plakát készült, a címe: Pénzügyek a régiónkban. A nyugat-dunántúli régiót emelték ki pénzügyi, befektetési, vállalkozási szempontból. A győri zsűrit meggyőzték, az első helyen jutottak tovább.

Két előzetes feladatuk volt a november 24-i elődöntőre, ami a Budapesti Gazdasági Egyetemen zajlott. Ott már jócskán volt lehetőségük a szóbeli megnyilatkozásra, de mindig mindent szűk időkereten belül kellett teljesíteniük. Prezentációt kellett készíteniük egy banktörténeti témáról. A csapat az Osztrák-Magyar bankot kapta. Egy képzelt interjút is el kellett játszaniuk Görögország miniszterelnökével. Az öttagú zsűri kiemelte a témaválasztásukat, kreativitásukat, ebből a fordulóból második legjobbként léptek tovább.

December 8-ára készülnek gőzerővel, akkor lesz az országos döntő, és megint van két feladatuk. Be kell számolniuk egy sikertörténetről, bemutatva egy sikeres pénzügyi vagy gazdasági vállalkozást és annak a történetét. A felkészülésük történetét rövid videofilmben örökítették meg, azt is bemutatják. Ezenkívül interjút kell majd modellezniük egy adott pénzügyi témában, érvelni, vitában részt venni, meggyőzni – mindezeket a zsűri előtt.

Győzni szeretnének az országos döntőn, az szép befejezés lenne, mondja Ferencsák Donát, az egyik csapattag, de hozzáteszi:  így is nagy teljesítmény az eddigi eredményük. Számára a fődíj is motiváló: fejenként százezer forint a nyeremény és egy okostelefon. Donát iskolai időben, az órák után sokat készül. Figyeli a híreket, a versenyre adatok, árfolyamok, tőzsdeindexek kellenek, és egyre nehezebbek a feladványok. Rengeteg új, gyakorlatias ismeretet kapott a versenytől és életre szóló élményt. Marad a szakképző évfolyamon az érettségi után, utána pénzügyi-számviteli vonalon tanulna tovább. És hálás azért a sok segítségért, amit kaptak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!