Hírek

2010.09.26. 14:56

Felavatták a 148 millióból felújított 33 éves óvodát

Az uniós fejlesztésekről tartottak sajtótájékoztatót szombat délután a körmendi Dr. Batthyányné Coreth Mária Óvodában. Ezt követően felavatták a 142 millió forintból megújult intézményt.

Bajdó Bettina

Az óvoda egyik csoportszobájában tartott sajtótájékoztatót szombat délután dr. Szájer József, az Európai Parlament képviselője, aki arról beszélt, hogyan lehet és kell az uniós támogatásokat felhasználni. Elmondta, hogy csak akkor lehet sikerrel pályázni, ha ismerjük a támogatások rendszerét. Véleménye szerint Körmend ebből a szempontból jó helyzetben van, mivel a polgármester tagja volt európai integrációs ügyek bizottságának. A képviselő után Kovács Ferenc megyei elnök kapott szót, aki hangsúlyozta, hogy az óvodák fejlesztésével példát mutathatunk az unióban.

Az elöregedő társadalmakban ugyanis egyetlen megoldást csak az jelenthet, hogy garantáljuk a fiatalokat támogató intézményrendszerek létrejöttét. Elmondta azt is, hogy az összefogásban van az erő, koordinációra és integrációra van szükség az oktatásban is. Bebes István, a város polgármestere az elmúlt évek sikeres pályázataira emlékezett vissza, melyeknek köszönhetően munkahelyeket teremtettek, megújult a csatornarendszer, s megszépül a belváros. A polgármester egy örömhírrel is szolgált, egy sikeres pályázatnak köszönhetően a városban korszerűsödik a közlekedési rendszer, a Batthyány és a Bajcsy-Zsilinszky utca kereszteződésében körforgalom épül.

A sajtótájékoztató után az elöljárók az épület bejárata elé vonultak, hogy átvágják a szalagot. Nemrég ugyanis 142 millió forintból megújulhatott a 33 éves épület. A pénzből többek között hőszigetelték az épületet, kicserélték a nyílászárókat, magastetőt építettek, s akadálymentesítették az óvodát. A polgármester az ünnepségen hangsúlyozta, hogy az intézmény neve is kötelezi a várost és óvoda dolgozóit arra, hogy mindent megtegyenek az apróságokért. A hercegorvos felesége ugyanis egykor sokat tett a szegényekért és a gyermekekért. Az avatás után az óvodások adtak ünnepi műsort, majd szüreti mulatsággal kedveskedtek a jelenlévőknek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!