Hírek

2010.03.17. 06:47

Felavatták A mosakodó fiú című alkotást Őriszentpéteren

Szombaton, a felújított őriszentpéteri polgármesteri hivatal átadóünnepségén felavatták Szabolcs Péter A mosakodó fiú című alkotását. A szökőkutat Tóth László képviselő méltatta.

Varga Nóra

- Egy szökőkút vagy szobor avatása mindig ünnep. Egy település, egy vidék, de még inkább egy közösség ünnepe, mert egy ilyen mű sokaknak örömet szerezhet szépségével, üdítő látványával vagy még ezeken túl valami többlettel, gondolatokkal, érzésekkel - kezdte ünnepi beszédét Tóth László őriszentpéteri képviselő.

A szobor alkotója Szabolcs Péter Zalaegerszegen élő szobrászművész, akinek egy műve már megtalálható Őriszentpéteren, ő készítette az Árpád-kori templomban lévő feszületet. A múlt megbecsülése abban is megnyilvánul, hogy a korábban itt álló, egykori szökőkút szép nagy kövét is belekomponálta művébe. Az öreg kövön áll a fiatal fiú, és mosdik a tiszta vízben. Mert talán itt Őriszentpéteren, az Őrségben még tiszta a forrás, a természetben eredő vízforrás és a hagyományból táplálkozó átvitt értelmű forrás is. A tiszta forrás környezetünk szépségeinek védelmére és megbecsülésére is utal. Ez a szökőkút egy halk szavú, de mégis markáns tiltakozás is lehet a közelünkbe tervezett égetőmű ellen. Azt kívánom - tette hozzá a képviselő végül -, hogy Szabolcs Péter alkotása legyen időtálló, örök értéket hordozó mű, keljen életre és legyen találkozóhely, a pihenni vágyóknak pedig adjon nyugalmat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!