Hírek

2010.09.01. 04:47

Felavatták a sárvári Árpád utcát

Hosszú évek várakozása és kitartó munkája után befejeződött a sárvári Árpád utca építése. A szakaszt már korábban forgalomba helyezték, az ünnepélyes átadása pénteken volt.

Simon Erzsébet

A nettó hatvan millió forintos fejlesztéshez az önkormányzat a Nyugat-dunántúli Operatív Program pályázatán hetvenöt százalékos támogatottságot szerzett. Az Árpád út felújítása, illetve egy új szakasz építése több évtizedes terve volt a városnak.

Az igényes kivitelezésű beruházás építési munkáit a Zöld Sárvárért elnevezésű, helyi vállakozókból alakult projektcég végezte. A több mint háromszáz méteres útszakasz felén szélesítettek, a másik felét pedig újonnan építették. A kétsávos, kétirányú út mindkét oldalát járda szegélyezi, s újak a földkábellel szerelt közvilágítási kandeláberek is.

A minapi ünnepélyes átadáson megfordították a protokollt: a nemzetiszínű szalag két végét a megyei közgyűlés elnöke, Kovács Ferenc, illetve a Rába-parti kisváros polgármestere, dr. Dénes Tibor tartotta kézben, s a Várkerületi Óvoda óvodásai vágták át. Ünnepi beszédek helyett mintegy hatvan-hetven lurkó vette birtokba az erre az időre lezárt útszakaszt, s kis járműveikkel szabadon élvezhették a közlekedést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!