Hírek

2010.04.14. 02:29

Felújítják a körmendi Rába-hidat

A körmendi Szabadság tér felújításához kapcsolódik az a pályázat, ami a Dr. Batthyány-Strattmann László és a Bajcsy-Zsilinszky Endre utcák közlekedésbiztonsági fejlesztését, körforgalmi csomópont kiépítését célozza.

Kozma Gábor

Amint azt Bebes István polgármester elmondta, a tervezett beruházás tartalmilag illeszkedik a Szabadság tér fejlesztéséhez, s jelentősen megnöveli a gyalogos, kerékpáros és gépkocsis közlekedés biztonságát.

- A közlekedésbiztonság növelésének érdekében a Batthyány-kastély déli kapuja alatt körforgalmi csomópont épülne ki, a csatlakozó Batthyány és Bajcsy utcák pedig új fazont kapnának. Parkolók, elválasztott gyalog- és kerékpárutak létesülnének, a meglévő két buszöblöt pedig áthelyeznék. A Rákóczi úttól a Mónus Illés utcáig tartó fejlesztéssel 124 új parkoló lenne, s ez nagymértékben hozzájárulna a belváros parkolási gondjainak megoldásához - mondta el a városvezető.

A városrehabilitációs program keretében kiépülő 94 Szabadság téri parkolóval együtt összesen 218 parkoló állna rendelkezésre a városközpontba látogató turisták, illetve a központban dolgozók, ügyeket intézők számára. A Szabadság tér északi útcsatlakozásánál a gyalogosátkelő két oldala mentén pedig terelőszigetet építenének. A projekt keretében meg kell oldani a közműkiváltásokat, a csapadékvíz-elvezetést. A pályázaton vissza nem térítendő támogatás nyerhető el, melynek maximális mértéke 75 százalék. Mint elhangzott, az egy projektben igényelhető támogatás 50 és 250 millió forint között lehet. A tervezett beruházás összköltsége 328 millió, az igényelt támogatás pedig 246 millió forint.

- A kastély déli kapujához közel, a műemléki épületek környezetében elhelyezendő létesítmények miatt a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szakembereivel előzetesen konzultáltunk. A fejlesztés két magántulajdonban lévő területet is érint, tulajdonosai előzetesen szándéknyilatkozatban rögzítették a partneri hozzáállásukat - hallottuk.

A pályázat benyújtásához szükséges a vagyonkezelő nyilatkozata, amely szerint a pályázatban (konzorciumi, partnerségi, építtetői szempontok) el kell járni. Az érintett fél a tárgyalások során felajánlotta, hogy a fejlesztés által érintett útszakaszokat is magában foglaló bekötőutat átadná Körmendnek. Ez azt jelenti, hogy a Rákóczi úttól a Hegyaljai úton át egészen a 86-os út csatlakozásáig terjedő részt a továbbiakban mint önkormányzati tulajdonú utat tartanák nyilván.

A tárgyalások során fontos szempont volt a Rába-híd felújítása. Az illetékes hídügyi szakember úgy nyilatkozott, hogy készek a tervekkel, tekintettel arra, hogy a jelenlegi kezelőnek is szándékai között szerepelt a felújítása. E célra 100 millió áll rendelkezésre, becslések szerint ez elég is lesz.

Bebes István polgármester végül elmondta, hogy már a Szabadság tér felújításának tervezésekor figyelembe vették a közlekedési kapcsolatok rendezését. A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács döntése alapján azonban a városközpontok rehabilitációját támogató újabb pályázaton nem vehetnek részt azok a városok, amelyek már támogatásban részesültek.

- Azért is szükséges megragadni ezt a lehetőséget, mert hasonló típusú pályázatok nem lesznek a közeljövőben.

A rendkívüli ülésen a polgármester kifejtette: az önkormányzat már korábban elkötelezte magát a kerékpáros közlekedés biztonságosabbá tételére. Ennek érdekében építették ki a Hegyaljai úton, nemrég pedig a Rákóczi úton a Mátyás király utca és a Nefelejcs utca között a kerékpárutat. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a döntés helyes volt. A korábbinál jóval kevesebb baleset történt, s javult a közlekedési kultúra is.

Az is jó hír, hogy a bekötőút átvételéről szóló megállapodás keretében megoldódhat a régi Rába-híd felújítása. Erre szükség is van, mert egyre növekszik a forgalma.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!