Hírek

2009.04.01. 02:27

Felújítják a rábahidvégi iskolát

Rábahidvég - Megkezdődött a helyi általános iskola állványozása és külső tatarozása. Ezzel a helyi önkormányzat tíz éven belül már negyedszer dolgozik az épület állagának javításán.

Tersztyánszky Krisztina

Sajátos konstrukcióban működik a rábahidvégi általános iskola: a 2007. évi átszervezés óta két falu alsó tagozatosai járnak ide, míg a felsősök mindkét településről Püspökmolnáriban tanulnak. A gyerekek szállítását iskolabusszal oldják meg. A közös iskolát fenntartó két község között olyan jó az együttműködés, hogy tavaly óta körjegyzőségként is együtt dolgoznak.

A rábahidvégi iskola az 1950. évi államosítás óta az 1870-ben épült Seebach-kastélyban működik. A műemlék épület 2000-ben nagy felújításon esett át: kicserélték az egész födémet, hogy szükség esetén a tetőteret is hasznosítani lehessen. A hatmilliós pályázati támogatás mellé 7 és fél milliót az önkormányzat adott. Öt évvel később saját költségükön cserélték ki a nyílászárókat, a központi fűtést pedig széntüzelésűről gázüzeműre állították át, 14,4 millió forint értékben.

Az átszervezés újabb átalakítást hozott. A felső tagozat elköltözésével megüresedő helyen vizesblokkot alakítottak ki, ami az önkormányzatnak 8,7 millió forintjába került. Kicserélték a tantermek padozatát, és teljes festést is végeztek. A megüresedő udvari épületeket bérbe adták.

Tavaly novemberben megkezdődött az épület teljes külső felújítása. A 15,2 milliós beruházás nagy részére regionális pályázatot nyert az önkormányzat, 2,1 millió saját erővel. A homlokzatról leverték a vakolatot, s megkezdik a terrakotta párkánydíszek megtisztítását. Az aprólékos munkára a nyári szünet nem lett volna elég, ám most olyan helyen dolgoznak, ahol nem zavarják a tanítást, a bejárat renoválását pedig a szünetekre időzítik. Májusra kell elkészülnie a kivitelezőnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!