Hírek

2010.01.27. 08:08

Felújított iskolát, óvodát adtak át Nádasdon

Megújult a Széchenyi ÁMK, több száz millióért varázsolták újjá az iskolát, az óvodát, a konyhát. A művelődési otthon ezúttal kimaradt a programból, talán majd később.

Kozma Gábor

Nagy volt az izgalom az elmúlt pénteken a megújult iskola szintén látványosan rendbetett tornatermében (amely léptékét tekintve inkább hasonlít egy sportcsarnokhoz). A megújult iskola avatójára nem csak az építők, a politikusok és a tanárok jöttek el, hanem a szülők, a diákok is. Nem hiányozhattak azok sem, akiknek a Nekünk nem 8 című pályázat sikeres megvalósulása volt elsősorban köszönhető, vagyis az érintett polgármesterek.

- Sok-sok küzdelem, vita és időnkénti nehézség ellenére végül sikerült valóra váltani előremenekülő terveinket - mondta el Karvalits J. Zoltán nádasdi polgármester.

- Végül is nyolc település csatlakozott a projekthez. Elsősorban az itt élő kisdiákok élvezhetik majd az új iskola előnyeit. A tantermeken kívül más is változott, hiszen új parkolót építettek és egy csinos kis parkot is kialakítottak. Az volt a cél, hogy 21. századi létesítményt alkossunk. Azt hiszem, ez sikerült is - tette hozzá a faluvezető.

Az avatáson nagy sikert arattak a kis táncosok. Felemelő volt hallani a kisdiákok ovációját a szalag átvágásakor. Megható jelenetek is adódtak. Zúgott a taps, amikor a helyi polgármester, illetve Kovács Ferenc megyei közgyűlési elnök kitüntette a nyugdíjas ÁMK-igazgatót, Agg Imrét.

- Ez egy szépen kerekedett nap, tényleg nagyon örülök az elismerésnek. Ez a ház 1980-ban épült, sokáig jól szolgált, de már ráfért a felújítás. Csak azt kívánhatom, hogy a szép tantermeket töltsék meg igaz tartalommal, neveljenek okos és az életben boldoguló diákokat - mondta el a köztiszteletben álló pedagógus a megyei emlékplakett átvétele után.

A hivatalos ceremónia, amelyen részt vett és beszédet mondott Molnár Csaba kancelláriaminiszter, valamint V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő is, után Vargáné Németh Ilona ÁMK-igazgató kalauzolta a vendégeket a felújított épületben. Korszerű nyílászárók, mindenütt új padozat és uniós szabványnak megfelelő akadálymentesítés - ez volt az első benyomás. Aztán előjöttek a finomhangolások, úgy mint a rejtett világítás, a közlekedési jelek elhelyezése, az egyes fordulók ésszerű kialakítása, a számítástechnikai terem feltöltése. Megújult a konyhai rész és az óvoda is. Így az ÁMK - a már említett művelődési otthont leszámítva - valóban e századi stílussal és tartalommal büszkélkedhet.

- Mindez nagyszerű keret, de csupán keret - hangsúlyozták többen is a bemutatón.

- A lényeg az oktatás minőségén van és lesz is. Remélhetőleg sikerül azt a célt megvalósítani, hogy az itt végző általános iskolások versenyképesen és esélyegyenlően indulhassanak tovább az életben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!